Mondák a Tiszáról
Csongrádon régen azt meséltek, hogy a Tiszában hableányok úszkálnak (sellők), kiknek kibontott, hosszú hajuk és deréktól lefelé haltestük volt. Az ún. putrisi (külvárosi) cigányok régen még folklór szinten éltek, s így komolyan vették létüket. Tréfás kedvű tiszai emberek ráértükben vissza is éltek hiszékenységükkel, e városszéli negyedben nagy hangon kiabálni kezdték: – A halászok kifogtak egy hableányt a Tiszából, a gátról mindenki megláthatja!... Kisvártatva kíváncsi tömeg lepte el a gátat, mely hosszas várakozás után csalódottan oszlott szét. A „kikiáltók“ addigra már sehol nem voltak.
Régebben sok tiszai ember is hitt e csábos szépségű hableányokban, sőt más ember- és természetfölötti lényekben is, ám ezek többsége nem volt tetszetős külsejű, nem is csábította, hanem riogatta a halászokat, hajósokat és fürdőzőket, esetleg el is ragadott belőlük.
Tápén pl. azt mesélték, hogy a víz alatti palotájában lakó Süvöltő nyugalmát a csapkodás és a kővel való dobálódzás szerfelett zavarja, és a csendháborítókat leviszi a víz alá. Dühös hangja a visító malacéhoz hasonlított, erről kapta a nevét is.
A Szőrös Büfögő olyan torz alak volt, aki váratlanul kiugrott a vízből, és elkergette az útjába kerülőket, ennek is valamilyen állatokéhoz hasonló hangja volt.
A Vízi Ördög nem mutatkozott, néha megkötötte a csónakokat, és szétszaggatta a hálókat. Az ún. Meredt Testű viszont váratlanul beugrott a csónakba, ott halottként elterült. Ha segítő szándékkal, gyanútlanul hozzányúltak, a csónakot elsüllyesztette, egyébként egy idő után kiugrott és eltűnt. A Szeged környékén „ismert“ tetszhalott nem ugrott be a csónakba, hanem meredt testtel lebegett a víz színén, ha azonban vízbe fúltnak vélve beemelték a csónakba, azt elsüllyesztette, és a halászokat is magával ragadta.
Az algyői ún. Veres Sipkás (más néven Fekete Gyerek) megelégedett annyival, hogy hirtelen beugrott a csónakba, rávigyorgott a meglepett halászokra, majd nagy nevetve vízbe vetette magát.
A szegediek régi, nehezen értelmezhető ún. tabu (tilalmi szabály) emlékét őrizték meg: az örvény szót lehetőleg ki sem ejtették, nehogy a valóságban is felidézzék, hanem Szent Pétör vize ún. megkerülő kifejezést használtak helyette abban a hitben, hogy e halászból lett szent eloszlatja az örvényeket.
A Tisza viszonylagos sekélysége miatt valójában nem is volt annyira veszélyes az örvény, de ha valakit elkapott, megpörgetett és lefelé vitt, rá kellett hagyni, és feneket érve erejét kiadta, erős rúgással könnyedén felszínre lehetett bukkanni.
Forrás: Katona Imre: Hableányok a Tiszában
http://epa.oszk.hu/02900/02931/00023/pdf/EPA02931_forras_2000_06_17.pdf
A „legmagyarabb folyót”, a Tiszát, annak alakulását számos legenda övezi,eredetének történetét sokféleképpen meséli a partját lakó nép.
Ebből olvashatunk néhányat cikkünben.
Az általában rusnya küllemű természetfölötti lények a tiszai halászok és fürdőzők életére pályáztak.
Az Alsóváros és a Tisza közt fekvő erdős területet hívják a szegediek Boszorkányszigetnek.
