Klebelsberg Kunóra emlékezünk

"A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá."

---

Az 1920-as évek meghatározó kultúrpolitikusa, több kormány minisztere, egyetemi tanár, az MTA tagja, a Magyar Történelmi Társulat, az Országos Magyar Gyűjteményegyesület Tanácsának és több, tudományos és társadalmi egyesület elnöke és tisztségviselője.

A Klebelsberg grófi család ősei közül többen nevezetes szerepet játszottak a magyar történelem során, különösen a török háborúk idején. Klebelsberg János a párkányi és az érsekújvári csatákban tanúsított vitézségéért a XVII. sz.-ban báróságot kapott, Klebelsberg Ferencet pedig, aki Buda visszafoglalásakor 1686-ban tűnt ki hősiességével, grófi méltóságra emelték.

Gróf Klebelsberg Kuno Magyarpécskán (Arad vm.) született 1875-ben, gimnáziumi tanulmányait a ciszterciták székesfehérvári gimnáziumában végezte. Egyetemi tanulmányait a budapesti, berlini, párizsi és a müncheni egyetem fakultásain végezte, 1898-ban a budapesti egyetemen politikai tudományokból doktorált. Első hivatalába br. Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején lépett, 1903-tól mint előadó működött, majd hosszabb ideig vezetője volt a miniszterelnökség harmadik ügyosztályának. 1907-ben osztálytanácsosi rangra emelkedett. 1910-ben a Közigazgatási Bíróság ítélőbírájává nevezték ki. Itt rövid időn belül a legfontosabb közjogi természetű ügyek felelősévé tették meg. A Közigazgatási Bíróság több elvi jelentőségű fogalmazványát is ő szerkesztette. 1913-ban a Közigazgatási Bíróság megválasztotta a Hatásköri Bíróság egyik tagjává. Az első világháború alatt a vallás- és közoktatásügyi, majd miniszterelnökségi államtitkár.

A Nemzeti Munkapárt egyik szervezőjeként 1917-től Kolozsvár országgyűlési képviselője, 1919. Februárjában gr. Bethlen Istvánnal együtt a Nemzeti Egyesülés Pártjának. A Tanácsköztársaság idején menekülni kényszerült Budapestről, annak bukása után Sopron, 1923-tól Komárom, majd 1927-től haláláig Szeged városának képviselője volt.

1921-22 között belügy-, majd 1921-31között vallás- és közoktatási miniszter, majd 1931-től haláláig a Bethlen-kormány népjóléti és munkaügyi minisztere.

Az I. világháború előtt a horvátországi Julián-iskolák szervezét irányította, majd 1915-től a Rokkantügyi Hivatal, 1917-től az Országos Hadigondozó Hivatal vezető tisztségviselője volt. 1920-ban egyetemi tanárrá nevezték ki, 1922-ben az MTA tiszteleti, majd 1924-ben igazgató (rendes) tagja lett. A római egyetemen díszdoktorrá avatták. A vezető- és posztgraduális képzés céljából Nyugat-Európában létrehozta az un. Collegium Hungaricum-okat: 1924-ben Bécsben és Berlinben, majd 1927-ben Párizsban, Rómába és Zürichben. Az Országos Ösztöndíjtanács felállításával (1927) kialakította a tudományos ösztöndíjak rendszerét. Kultúrdiplomáciájának köszönhetően jöttek létre a korábban nem létező brit, francia és amerikai tudományos kapcsolatok. A kutatások fejlesztésére felállította az Országos Természettudományi Tanácsot, az anyagi támogatás biztosítására pedig az Országos Természettudományi Alapot.

Széles körű iskolareformot dolgozott ki, minisztersége alatt megreformálták a polgári- és a leányiskolákat, létrehozták a reálgimnáziumok intézményét. A népoktatás fejlesztésére a birtokosok kötelezésével az Alföldön kiépíttette a tanyasi iskolák rendszerét. 1926-tól kezdődően három év alatt közel hatezer modern népiskolai tantermet, több mint kétezer tanítólakást építtetett, az iskolán kívüli népművelés fejlesztésére ezerötszáz népkönyvtárat, iskolai könyvtárat létesített és ötszáz óvodát is felállíttatott. Nevéhez fűzhető továbbá a szegedi, a pécsi és az első világháború miatt félbemaradt debreceni egyetem, több főiskola és 21 klinika létrehozása, fejlesztése. Megreformálta az alap-, közép-, és felsőfokú iskolarendszert, 16 évre emelte a tankötelezettséget, nagy hangsúlyt fektetett a népegészségügyre és a tehetségkutatásra.

Tudatos sportpolitikát és diplomáciát folytatott, ő alapította meg a Magyar Olimpiai Bizottságot, építtette fel a Nemzeti Sportuszodát. Támogatta a cserkészmozgalmat, a rendszeres iskolai testnevelési foglalkozások is a nevéhez fűződnek.

A Bethlen-korszak konszolidációs politikájának társadalmi vetületében Klebelsberg a nemzeti kibontakozás alapfeltételeit a neonacionalista indíttatású ún. kultúrfölény-koncepcióban fogalmazta meg. A trianoni Magyarország nemzetközi helyzetét és politikai adottságait tekintve a társadalmi-politikai felemelkedést és a regionális középhatalmi státus kivívását egyetlen lehetőségben, a kulturális felemelkedésben látta. Keresztény-nemzeti alapról fakadó konzervatív reformjai egy erős, európai szintű, művelt polgári középosztály megteremtésére irányultak. Reformjainak kivitelezésében segítségére volt arisztokrata származása, közhivatalokban szerzett közigazgatási tapasztalata és rugalmassága, munkapárti múltja és összeköttetései, egyéni intellektuális ambíciói, valamint Bethlen István feltétlen bizalma.

Forrás: http://www.nefmi.gov.hu