Halőrök fogtak tiltott módszerrel horgászót

2019 JANUÁR 18-ÁN A TISZA-TAVON, A HALGAZDÁLKODÁSRÓL ÉS A HAL VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNY ÁLTAL KIEMELTEN TILTOTT ESZKÖZZEL ÉS MÓDSZERREL (GEREBLYÉZÉS) HORGÁSZOTT KÉT TISZANÁNAI FÉRFI. AZ ELKÖVETŐK A VERMELŐ HARCSÁKAT VETTÉK CÉLBA, NEM KIS EREDMÉNNYEL.


A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. halőrei a Tisza-folyón, egy frekventált vermelő terület védelme érdekében több napon át tartó megfigyelést végeztek, mivel előzetesen a bűncselekményre utaló nyomokat találtak. A szervezett munka eredménye, hogy a bűncselekmény dokumentálása után P. J. és társa B. I. kézre kerültek. Az elfogást követően a halőrök értesítették a Tiszai Vízirendészet munkatársait, akik rövid időn belül előállították az elkövetőket a kiskörei rendőrőrsön.

A rendőrségen mérlegelésre került az elkövetők által kifogott 6 darab harcsa, melyek együttes tömege több, mint 60 kg-ot nyomott. Mivel fenti cselekmény önmagában is bűncselekmény, így a rendőrség azonnal megkezdte a büntetőeljárás megindítását, valamint az egyik elkövetőt helyszíni bírság megfizetésére kötelezte mivel a halőri felszólításra nem volt hajlandó megállni.

A halőrök, halvédelmi bírság kiszabására irányuló feljelentést kezdeményeztek az elkövetőkkel szemben, tiltott eszközzel és módon történt horgászat miatt.

A tettesek több százezer forintos büntetésre számíthatnak.

Ezúton is köszönjük a Tiszai Vízirendészet munkatársainak együttműködését.

Tisza-tavi Sporthorgász K.N. Kft.