Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum

Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum, a Szeged-Csanádi Egyházmegye beruházásában megvalósuló létesítmény bokrétaünnepét pénteken tartották.


A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint a Market Zrt. kivitelezésében megvalósuló beruházás átlagosan kétszáz embernek ad munkát, többségük helyi vagy környékbeli.

A szerkezetépítési munkák befejeztével hamarosan megkezdődhetnek a belső munkálatok és a homlokzat becsomagolása. A tető lemezelésével párhuzamosan zajlik a szigetelés, a lépcsőelemek elhelyezése, az útépítési munkák egy része, valamint az edzőpályák kivitelezése.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök korábban elmondta, az egyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi feladatainak ellátásához kapta meg az egykori Napfény Kempinget, ehhez vásárolt önkormányzati és magántulajdonú területeket, ahol tavaly ősszel indult el a Szegedi Ifjúsági Centrum kivitelezése.

A központ az egyházmegye által ellátott 4 ezer állami gondozott gyermek, valamint a saját fenntartású köznevelési intézményeiben tanuló 11 ezer diák szabadidős, kulturális és sportrendezvényeinek szolgál majd helyszínül.

D_KZG20180817002

Germán Géza, a szeged-csanádi egyházmegye főépítésze a beruházás alapkőletételekor közölte, a 10 hektáros területen UEFA 4-es előírásoknak megfelelő, 8 ezer férőhelyes stadion épül, amelynek földszintjén egy kápolna is helyet kap. 

A felnőtt és utánpótláscsapatokat három hibrid, fűtött edzőpálya szolgálja majd. Épül egy szabvány kézilabdapálya méretű rendezvénycsarnok, három teniszpálya, egy napvitorlával védett grundfoci pálya, gyermek és felnőtt játszótér, valamint a sportolókat kiszolgáló öltözőket és szabadtéri színpadokat alakítanak ki, és a kempinghez tartozó 45 szobás, 90 férőhelyes egykori szállóépületet is felújítják.

MTI

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely