A Tiszakürti Arborétum története a XIX. század közepén kezdődött. Az akkor 17 ha-os területre mely addig ártéri erdőként funkcionált és gondozott parkot álmodtak meg tulajdonosai.

A korábbi ártérre jellemző erdőtársulás (tölgy-kőris-szil)  mellé idegen növényfajok kerültek betelepítésre ( platánok, hársak, amerikai tölgyek, fenyőfélék).

A park a II. világháború alatt jelentős pusztulást szenvedett, míg egy 1961-ben megszületett döntés értelmében arborétummá fejlesztették , a megmaradt 100 fa- és cserjefaj mellé még 400 fajt telepítettek. 2001 óta országos jelentőségű védett természeti terület. 

Jelenlegi területe 60 ha, növényfajainak a száma meghaladja az  1000 fajtát. A gyűjtemény „Öregkerti” része 3,5 km hosszú, díszkővel burkolt sétaúthálózatot követve fedezhető fel. 2006 –tól egy akadálymentesített látogatóközpont, egy látványtó és kilátó várja a vendégeket.

Fotó: hnp.hu

A 14 m magas kilátóba csigalépcsőn jutunk fel, hogy körbetekintsünk a tájon.

A kis, gyepes téren van a télen is csörgedező artézikút, a vizére épített vízköpőkkel, medencével. A kút kellemes, gyógyhatású, kissé kénes, fluorban gazdag ásványos vizet ad. A bejárat előtti térre települt át a korábban az arborétumban levő szabadtéri színpad is.
A főbejáratnál a 2006-ban épült látogatóközpont várja a látogatót. Itt válthatunk jegyet, és a vetítőteremben ismerkedhetünk meg a park történeti hátterével, filmen csodálhatjuk meg az évszakok váltakozását.

Bár a gyűjtemény minden évszakra és napra tartogat valami újat, látogatásra legalkalmasabb az arborétumot virágköntösbe öltöztető május és a pompás lombszíneződést hozó október közepe.

Fotó:hnp.hu

Nyitva tartás: egész évben látogatható


Cím: Tiszakürt, Bolza gróf út 5. ; a 44-es Kecskemét-Békéscsaba útról Tiszakürtre érve, a Hősök (volt Piac) teréről az új iskolánál északnak fordulva, 200 métert a Tisza irányába haladva jutunk el az arborétum főbejáratához.

Forrás:elmenyfalu.hu, hnp.hu, Flickr/mountainbogy


Kategória: Látnivalók

Napjainkban már ipari műemlékként tartják számon a Horthy Miklósról elnevezett függőcsatornát, idegen nevén aquadukt-ot.

Kategória: Látnivalók

Móriczéknak Csécsén három házuk volt. Az író részletesen beszámol erről abban a levélben, amelyet 1928-ban írt Orosz Kálmán akkori csécsei lelkésznek. Eszerint a milotai faluvégen volt az országút és egy mezei út találkozásánál az a ház, ahol született.

Kategória: Látnivalók

A kastélyt 1789-ben építette Borbély Sándor földesúr, klasszicizáló későibarokk stílusban. A kastélyban a Borbély családnál, jelentős kulturális és irodalmi élet zajlott, vendég volt a háznál Csokonai Vitéz Mihály is.