Látnivalók
Egészen 1876-ig létezett egy kis falu a Tisza-tónál, amit a hirtelen lezúduló jeges ár elpusztított és mára már csupán néhány téglafal és egy kereszt jelzi, hogy ott valamikor település volt.
Tiszahalász már az Árpád korban lakott, szolgáltató falu volt. A környékbeli uradalmakat látta el hallal. Az emberek még az 1800-as évek végén is patics, vagyis sövényfalú házakban éltek. Kívül-belül sárral tapasztották be, ha áradás jött és lemosta, akkor újból betapasztották, nem jelentett gondot.
1876.március 24-én a Tisza morotvájában lévő Tiszahalászit(vagy Óhalászt) és mellette még 23 települést elöntött a Tisza, átszakadt a taskonyi védőgát, aminek következtében 1200 ház romba dőlt, két fő a víz áldozatává vált, háziállatok százai pusztultak el.
A Tisza tó közepén, a Tisza-tó Sarudi és Poroszlói medencéjének találkozásánál van egy patkó alakú sziget, ahol a falu maradványaira bukkanhatunk. Láthatóak a régi út nyomai és az egykori temető helye.
3 évvel a nagy szegedi árvíz előtt, 1876-ban szakadt át az a gát, amely okán a víz a falut teljesen körbezárta, és csupán három ház maradt épen.
Több héttel a katasztrófa után döntötte el Heves megye elöljárósága, hogy a falut itt nem lehet újjáépíteni.
A terület a szatmári püspökséghez tartozott, Schlauch Lőrinc volt a püspök, aki Sarud melletta adományozott új területet a lakosságnak. Az 1880-as évek elején épült fel az új település, amelyet tiszteletből Lőrincfalvának neveztek el, majd később, mivel Erdélyben is volt egy Lőrincfalva Újlőrincfalva lett.
Hartl Ede nevét fontos kiemelni a falu eseményeinek történetében. Egy földbirtokos volt, aki minden erejével segíteni próbált a bajbajutottakon. Saját földjeinek termését kockáztatva engedte, hogy a vizet ráengedjék a földekre, valamint kompját is egyből a falu lakosainak a segítségére küldte. Segített a kitelepítésben, ruhával, élelmiszerrel támogatta a lakosokat, segítette az új település újjáépítését.
Az egykori falut körülölelő terület a mai óhalászi holtág. Óhalász valójában nem is holtág, hanem morotva, hiszen összekötettésben van az élő vízzel,de nincs vízcsere, és még a szél sem tud hullámokat verni, annyira szélvédett terület.
A sziget a Tisza-tó egyik legmagasabb pontja, megközelítése csak csónakkal vagy kenuval lehetséges, motorcsónakkal megközelíteni nem szabad, egy kicsi kikötője is van. Érdemes túravezetővel felkeresni a helyet, Sarudról és Poroszlóról körülbelül fél óra alatt oda lehet érni, egy keskeny öblön keresztül tudjuk elérni.
A víz erre érezhetően mélyebb, de ugyanakkor kristálytiszta, a tó vizével ellentétben azonban fekete, sötétbarna színű. Ennek oka, hogy a növényi részek leülepednek, ezzel tisztán tartva a vizet,de az aljzat felső 40-50 cm-nyi része viszont a lerohadt növények miatt iszapos, fekete, s nem süt át rajta a nap sohase, nem látni le a fenékig sem.
Az akáccal sűrűn benőtt szigeten kilátót is találunk, ahonnan az egész Sarudi-medence belátható. Hatalmas tavirózsa mező tárul a szemünk elé. A kilátótól elindulva gyalogösvényen fel tudjuk keresni az egykori temetőt, ahol emlékkereszt található. A terület horgászok által is nagyon kedvelt.
Fotó: elmenyvilag.hu
Az Óhalászi- sziget 2010-ben a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság által emlékhellyé lett nyilvánítva.
Napjainkban már ipari műemlékként tartják számon a Horthy Miklósról elnevezett függőcsatornát, idegen nevén aquadukt-ot.
Móriczéknak Csécsén három házuk volt. Az író részletesen beszámol erről abban a levélben, amelyet 1928-ban írt Orosz Kálmán akkori csécsei lelkésznek. Eszerint a milotai faluvégen volt az országút és egy mezei út találkozásánál az a ház, ahol született.
A kastélyt 1789-ben építette Borbély Sándor földesúr, klasszicizáló későibarokk stílusban. A kastélyban a Borbély családnál, jelentős kulturális és irodalmi élet zajlott, vendég volt a háznál Csokonai Vitéz Mihály is.
