Halak a Tiszában
Cikksorozatunkban a Tisza-völgy halairól számolunk be a viselkedés-élettani ismeretek figyelembevételével.
A hafajok leírásához segítségül szolgált Zabos Gézának a Horgászoknak a Tiszáról (1983, Mezőgazdasági Kiadó)című könyvét. Ezzel is tiszelegve a Tisza egyik legnagyobb szerelmese, és ismerője előtt.
Külső változásokra (apadás, áradás, jégzajlás, árvíz) a Tisza halai közül legérzékenyebben a süllő válaszol. Így tavaszonként sohasem lehet tudni, hogy az előző évi állományból a tél és a tavasz mennyit vitt el, hagyott vagy hozott.
Természetes azonban, hogy a mindenkori mennyiség a Tisza egész állományának függvénye is. Az ivást és a zsengék felnevelkedését éveken át meghiúsító tavaszok után valós csökkenés a teljes folyón érzékelhető.
Torpedó alakja a hirtelen gyorsuló, de farokrészének viszonylag szerényebb izomzata a csak mérsékelten kitartó úszás lehetőségére utal. Ez az anatómiai állapot meg is felel (vagy éppen emiatt alakult ilyenre) élettani igényeinek.
Érzékszervei közül a szemnek és az íz- (szag-) érzékelésnek jutott főszerep.
Emésztésével kapcsolatban mindössze annyi a megjegyeznivaló, hogy - mivel táplálékának javát egészben elnyelt élő hal teszi- az ilyen falat a nehezen széteső pikkelyzet miatt csak intenzív gyomor- és bél nedvtermeléssel emészthető. Ezért nyúlik olyan hosszúra a lehűlő vízben ez a folyamat, és - bár kétségtelen, hogy a süllő a tél hidegében is táplálkozik- az említettek miatt tetemes idő telik el, amikorra üressé válik a gyomor, és újabb táplálékfelvételre kerül sor.
Talán egyik halunk zsenge ivadéka se kényes annyira, mint a parányi méretű süllősereg. Létszükséglete, hogy ebben a korban vízi környezete szinte csak nagyítóval szemlélhető állatkákkal legyen tele, hogy megbirkózhassék a gyors növekedés öröklött parancsaival. Ezért fontos annyira, hogy a Tisza a süllőfiak megérkezésekor szétszaladjon a gátak között, a megmelegedő szélvíz mindig, a medrébe süppedt folyó azonban csak ritkán teljesítheti ezt az élelemfeltételt.
Az április végén, május elején született süllőivadék július közepétől, ha addig kielégítően fejlődhetett, fokozatosan abbahagyja a parányi táplálékállatkák kutatását, és áttér a halevő életmódra. A természet bölcs elrendezése következtében ezt meg is teheti: erre az időszakra már fogyasztható zsákmánnyá növekedik sok, legnagyobbrészt a pontyfélék későbbi ívásából származó halivadék. Ettől fogva a süllő táplálék haligénye mindvégig megmarad, mindössze nagyságrendbeli különbség keletkezik: növekedésével arányosan nagyobbá válhat a zsákmányként kiszemelt kis hal is. Igaz, hogy e folyamat a harcsával, csukával ellentétben később megakad; szűk garatja következtében öreg korában is szívesebben fogyasztja a 8-10 cm-nél nem hosszabb, szerény átmérőjű kis halat. Ennek következtében táplálékának többségét a küszfélék jelentik, ám ugyanilyen örömmel fogadja az öklék, csíkfélék, a fenékjáró küllők fejlettebb, továbbá az egyéb keszegfélék, selymes és nem selymes durbincsok, bucók apróbb példányait.
Növekedése gyorsnak nem mondható. Negyedik életévében haladja meg a 30 cm-es mérettilalmat, ilyenkor 0,5-0,7 kg-os. Legnagyobbként a Tisza mellett néhány 12-15 kg-os (15-20 éves?), többnyire halászok által zsákmányolt példányról lehet tudni.
Ívóhelyül letisztított gyökérzetet vagy egyéb szálas növényi törmeléket (fészket) választ a hím süllő. A nőstény ide rakja le ikráját, amit megtermékenyít, és az ivás megtörténte után is őriz a hím.
A Tiszán a kecsegékénél sokkal gyakoribbak ezek az ívóhelyek. Többnyire meredek falú, kemény aljzatú mederszakaszok, ahol a partszegélyi erdő gyökérzetének hajszálágai tömött pamacsokban hajladoznak az áramlás hatására.
Összegezve a korábban elmondottakat, megállapítható, hogy élőhelyválasztását három kívánalom dönti el: az úszóképesség, az oxigénigény és a táplálék (kis halak) elhelyezkedése.
Nagyobb erőkifejtést tartósan igénylő mozgásra anatómiai adottsága miatt nem alkalmas. Ezért a törésmentesen rohanó, gyors sodrást nem nagyon kedveli. Nagy oxigénigénye viszont megköveteli, hogy lehetősége szerint ilyen sodró vizek környékén vagy ilyen vizekben tartózkodjék. Ha harmadikként ehhez a táplálék- (kishal-) igényét is hozzátesszük, akár éves vonatkozásban is meghatározható élőhelye.
A Tiszán tartózkodási főhelye a partszegély vízbe csúszott vagy víz alá került, elszáradt, ágas-bogas világa. Ha ezen a bozóton ágrezegtető erővel áramlik át a víz, akkor a hármas feltétel legjobban teljesül. Az ágak mögött, a kimosott gyökérzet rejtekhelyein sodrásközeli-így oxigénben dúsabb-búvóhelyet talál, ahonnan könnyen rávillanhat az e környezetben mindig bőséges számban hancúrozó kis halakra.
A tél közeledtével élőhelyében mindössze annyi változik, hogy-elhagyva a partszegélyt-bedőlt fás, tuskós mély vizekre vonul, mert ott könnyebben vészeli át a hideget.
Fotó: horgasz.hu, horgaszvizkatalogus.hu
Ebben a cikksorozatunkban a Tisza-völgy halairól számolunk be a viselkedés-élettani ismeretek figyelembevételével.
Ebben a cikksorozatunkban a Tisza-völgy halairól számolunk be a viselkedés-élettani ismeretek figyelembevételével.
A hafajok leírásához segítségül szolgált Zabos Gézának a Horgászoknak a Tiszáról (1983, Mezőgazdasági Kiadó)című könyvét. Ezzel is tiszelegve a Tisza egyik legnagyobb szerelmese, és ismerője előtt.