Süllő- A Tisza fontosabb halfajai

Cikksorozatunkban a Tisza-völgy halairól számolunk be a viselkedés-élettani ismeretek figyelembevételével.

---

A hafajok leírásához segítségül szolgált Zabos Gézának a Horgászoknak a Tiszáról (1983, Mezőgazdasági Kiadó)című könyvét. Ezzel is tiszelegve a Tisza egyik legnagyobb szerelmese, és ismerője előtt.

Külső változásokra (apadás, áradás, jégzajlás, árvíz) a Tisza halai közül legérzékenyebben a süllő válaszol. Így tavaszonként sohasem lehet tudni, hogy az előző évi állományból a tél és a tavasz mennyit vitt el, hagyott vagy hozott. 

Természetes azonban, hogy a mindenkori mennyiség a Tisza egész állományának függvénye is. Az ivást és a zsengék fel­nevelkedését éveken át meghiúsító tavaszok után valós csökkenés a teljes folyón érzékelhető. 

Torpedó alakja a hirtelen gyorsuló, de farok­részének viszonylag szerényebb izomzata a csak mérsékelten kitartó úszás lehetőségére utal. Ez az anatómiai állapot meg is felel (vagy éppen emiatt alakult ilyenre) élettani igényeinek.

Érzékszervei közül a szemnek és az íz- (szag-) érzékelésnek jutott főszerep. 

Emésztésével kapcsolatban mindössze annyi a megjegyeznivaló, hogy - mivel táplálékának javát egészben elnyelt élő hal teszi- az ilyen falat a nehezen széteső pikkelyzet miatt csak intenzív gyomor- és bél nedvtermeléssel emészthető. Ezért nyúlik olyan hosszúra a lehűlő vízben ez a folyamat, és - bár kétségtelen, hogy a süllő a tél hidegében is táplálkozik- az említettek miatt tetemes idő telik el, amikorra üressé válik a gyomor, és újabb táplálék­felvételre kerül sor.

Talán egyik halunk zsenge ivadéka se kényes annyira, mint a parányi méretű süllősereg. Létszükséglete, hogy ebben a korban vízi környezete szinte csak nagyítóval szemlélhető állatkákkal legyen tele, hogy megbirkózhassék a gyors növekedés öröklött parancsaival. Ezért fontos annyira, hogy a Tisza a süllőfiak megérkezésekor szétszaladjon a gátak között, a megmelegedő szélvíz mindig, a medrébe süppedt folyó azonban csak ritkán teljesítheti ezt az élelem­feltételt.

Az április végén, május elején született süllőivadék július közepétől, ha addig kielégítően fejlődhetett, fokozatosan abbahagyja a parányi táplálék­állatkák kutatását, és áttér a halevő életmódra. A természet bölcs elrendezése következtében ezt meg is teheti: erre az időszakra már fogyasztható zsákmánnyá növekedik sok, legnagyobbrészt a pontyfélék későbbi ívásából származó halivadék. Ettől fogva a süllő táplálék haligénye mindvégig megmarad, mind­össze nagyságrendbeli különbség keletkezik: növekedésével arányosan nagyob­bá válhat a zsákmányként kiszemelt kis hal is. Igaz, hogy e folyamat a harcsával, csukával ellentétben később megakad; szűk garatja következtében öreg korá­ban is szívesebben fogyasztja a 8-10 cm-nél nem hosszabb, szerény átmérőjű kis halat. Ennek következtében táplálékának többségét a küszfélék jelentik, ám ugyanilyen örömmel fogadja az öklék, csíkfélék, a fenékjáró küllők fej­lettebb, továbbá az egyéb keszegfélék, selymes és nem selymes durbincsok, bucók apróbb példányait.

Növekedése gyorsnak nem mondható. Negyedik életévében haladja meg a 30 cm-es mérettilalmat, ilyenkor 0,5-0,7 kg-os. Legnagyobbként a Tisza mellett néhány 12-15 kg-os (15-20 éves?), többnyire halászok által zsákmá­nyolt példányról lehet tudni.

Ívóhelyül letisztított gyökérzetet vagy egyéb szálas növényi tör­meléket (fészket) választ a hím süllő. A nőstény ide rakja le ikráját, amit meg­termékenyít, és az ivás megtörténte után is őriz a hím.

A Tiszán a kecsegékénél sokkal gyakoribbak ezek az ívóhelyek. Többnyire meredek falú, kemény aljzatú mederszakaszok, ahol a partszegélyi erdő gyö­kérzetének hajszálágai tömött pamacsokban hajladoznak az áramlás hatására. 

Összegezve a korábban elmondottakat, megállapítható, hogy élőhely­választását három kívánalom dönti el: az úszóképesség, az oxigénigény és a táplálék (kis halak) elhelyezkedése.

Nagyobb erőkifejtést tartósan igénylő mozgásra anatómiai adottsága miatt nem alkalmas. Ezért a törésmentesen rohanó, gyors sodrást nem nagyon kedveli. Nagy oxigénigénye viszont megköveteli, hogy lehetősége szerint ilyen sodró vizek környékén vagy ilyen vizekben tar­tózkodjék. Ha harmadikként ehhez a táplálék- (kishal-) igényét is hozzátesszük, akár éves vonatkozásban is meghatározható élőhelye.

A Tiszán tartózkodási főhelye a partszegély vízbe csúszott vagy víz alá került, elszáradt, ágas-bogas világa. Ha ezen a bozóton ágrezegtető erővel áramlik át a víz, akkor a hármas feltétel legjobban teljesül. Az ágak mögött, a kimosott gyökérzet rejtekhelyein sodrásközeli-így oxigénben dúsabb-búvóhelyet talál, ahonnan könnyen rávillanhat az e környezetben mindig bőséges számban hancúrozó kis halakra.

A tél közeledtével élőhelyében mindössze annyi változik, hogy-elhagyva a partszegélyt-bedőlt fás, tuskós mély vizekre vonul, mert ott könnyebben vészeli át a hideget. 

Fotó: horgasz.hu, horgaszvizkatalogus.hu