Látnivalók
Móriczéknak Csécsén három házuk volt. Az író részletesen beszámol erről abban a levélben, amelyet 1928-ban írt Orosz Kálmán akkori csécsei lelkésznek. Eszerint a milotai faluvégen volt az országút és egy mezei út találkozásánál az a ház, ahol született.
A Móricz család Tiszacsécsén kb. 1780 óta honos; az anyai dédszülők (Nyilas József és Isaák Erzsébet) szintén a csécsei temetőben nyugszanak. Majd egy generációt kihagyva, az özvegyen maradt nagymama (Pallagi Józsefné Nyilas Katalin) jött vissza és itt tartották esküvőjüket Móricz szülei. Itt születtek gyermekeik: Zsigmond, István és Dezső.
1879. június 29-én bár az anyakönyvi bejegyzések szerint július 2-án, egy különös házasság első gyümölcseként lát napvilágot Móricz Zsigmond. Különös volt ez a házasság, hiszen egy parasztlegény, Móricz Bálint és egy papkisasszony, Pallagi Erzsébet 1878. május 30-i esküvője a korban nem volt mindennapi esemény. Ezt a „szokatlan” párt így jellemzi Életem regényében Móricz:
”Két pólus volt ez a két ház……
Anyám háza a keleti: ez a fészek az eredet, az ex oriente lux.
Apámé a nyugati, a jövő, a kultúra iránya.”
Nagyon pontos megállapítások ezek. Apja óriási becsvággyal, félelmet nem ismerve mindenre elszánt, mindenre vállalkozó ember, akit a legsúlyosabb időszakok sem tudnak megtörni. Anyja nemesi ősökkel rendelkező, művelt asszony, aki összetartja az egyre népesebb családot és ragaszkodik a gyerekek gondos neveléséhez.
Az író 50. születésnapjára rendezett ünnepség még ennek a háznak az udvarán folyt le a nagy eperfa alatt. (A 70-es években ezt a házat teljesen elbontották, helyén ma újabb ház áll.) Az emlékházban látható bölcső ekkor került elő a padlásról, majd évtizedekig tartó leányfalui kitérő után 1966-ban, az emlékház berendezésekor adta ide a család.
A szülőfalu a későbbi író számára egy valóságos „tündérsziget”, minden érzékszerve vibrál és töltődik, ha Csécsére gondol, amely neki „….a nagy tágasságot, a színes és csillogó végtelent jelenti, a tavaszi napfényt és a tág tüdőt.” Itt kezd el iskolába járni ötévesen. Az iskola épületét korábbam édesapja adta el a községnek. Itt mindenki becézte és szerette, nem sokáig élvezhette ezt a paradicsomot. Alig hatéves, amikor apja vállalkozásai anyagi összeomláshoz vezetnek.. A bérelt vízimalmot elviszi a tavaszi jégzajlás,s az adósságra vett tüzesgép felrobban. Rámegy házuk, földjük. Maradék holmijukkal és egy fazék hústalan káposztával elindulnak Prügyre, hogy ott próbáljanak talpra állni.
Móricz Zsigmond még egészen kicsi volt, amikor a másik házba költöztek a fiatal szülők: a falu kóródi végére, az országút és egy sikátor sarkára. Ezt adta el az írói édesapja a községnek iskola céljaira. Néhány év múlva költöztek át az előbbivel szemközti telken minden valószínűség szerint az édesapa saját kezével épített házba, a ma Móricz Emlékház néven ismert épületbe. Az épületről maga Móricz szeretettel írt az „Áldozó csütörtök „c. elbeszélésében.
Eszerint „a ház olyan, mint a többi kis ház ebben a kis faluban; egyik az ötvenkét házból, amennyiből a falu áll a Tisza partján, gyümölcsfa erdővel körülvéve, a Tisza–parti fűzesek mögött megbújva, mint egy madárfészek. De ez a ház még olyan sincs, mint a többi, mert nincs neki még rédelye se, virágtartó korlátja az ereszemelő faoszlopok közt.”
Az író halálának 10. évfordulóján, 1952-ben ezt a házat jelölték meg azzal az emléktáblával, melynek szövegében – tévesen – Móricz szülőházaként szerepel az épület. 1966-ban nyílt meg a népi műemlékké nyilvánított házban az első, majd 1979-ben a második, felújított emlékkiállítás, mely részben paraszti enteriőrből, részben irodalomtörténeti kiállításból állt. Az 1997-es felújítás alkalmával a kisebbik szobában lévő irodalomtörténeti kiállítást is enteriőrnek berendezett kiállítás váltotta fel.
Maga az épület – miként azt a fentebb említett Móricz–idézetből is láthattuk – tipikus Felső-Tisza–vidéki szegény paraszti lakóház. Magas, meredek hajlású tető szerkezete a Kárpátok népi építészetének alföldszéli lecsapódása. A valaha utcasorokat kitevő hasonló jellegű építményekből mára eredeti helyén csupán három maradt a Szatmár-Beregi síkságon (egy–egy a közeli Szatmárcsekén és Tarpán).
Az épület vályogfalú, taposott szalmával fedett, kicsi, háromhelyiséges lakóház. Az utcai szoba (az első ház ) két kisméretű ablaka közül az egyik az utcára, másik az udvarra néz. Berendezése a vidék szegényparaszti életmódját mutatja be (a berendezéshez maga Móricz is „hozzájárult”: írásaiban, különösen az „Életem regénye” címűben találhatunk utalásokat, amelyek segítségével rekonstruálhattuk az eredeti berendezést).
A szobába kerültek a Móriczékkal rokonságban lévő Nyilas családtól megszerzett bútordarabok (a két ágy, kredenc, láda, székek, asztal, ami alatt van a vizes kanna), valamint eredeti Móricz-relikviák is. Ilyen az író már említett bölcsője, valamint a fogason elhelyezett kalap, amit az író szatmári gyűjtőútjain viselt. A szobába beállítottunk egy fűtésre és főzésre szolgáló tűzhelyet („csikósspórt „) is. A pitvar szemközti oldalából nyíló kisebbik szoba (a kis ház) berendezése szintén a tájra jellemző bútordarabokból készült.
A konyha két részre oszlik: első része a tulajdonképpeni pitvar, ahonnan két oldalt nyílnak a szobák ajtajai.
A bejárati ajtóval szemközti boltív alatt léphetünk be egy kisméretű helyiségbe, melyet kéményaljának neveznek. E rész fölött magasodik a nyitott szabad kémény, amelyik a helyiségek füstjét gyűjti össze és vezeti ki a szabadba. Alatta stelázsin különféle háztartási eszközök, cserépedények díszlenek.
A portát az épület előtti utca felől deszkapalánk keríti, melyet szépen kiképzett, zsindellyel fedett fedeles kiskapu szakít meg. Az országút kanyarulatában és a telek hátsó részén a vidéken előszeretettel készített fonott sövénykerítés látható.
Napjainkban már ipari műemlékként tartják számon a Horthy Miklósról elnevezett függőcsatornát, idegen nevén aquadukt-ot.
A kastélyt 1789-ben építette Borbély Sándor földesúr, klasszicizáló későibarokk stílusban. A kastélyban a Borbély családnál, jelentős kulturális és irodalmi élet zajlott, vendég volt a háznál Csokonai Vitéz Mihály is.
Fakazettás középkori templomok, történelemkönyvek lapjairól ismerős várak, aprócska falvak és érintetlen természeti szépségek várják azokat, akik az ország északkeleti csücskébe tervezik a vakációjukat. Kerékpárral és vízitúrázva egyaránt felfedezhető a Felső-Tisza csendes, csodás partszakaszokkal, kanyargó folyókkal teli vidéke, a Középkori templomok útját és a Csodarabbik útját követve kivételes, rejtett kincsekre bukkanhatunk, a Zemplénben barangolva úton-útfélen középkori végvárak csábítanak meghódításra.
