2016 októberében került bemutatásra Sopsits Árpád filmje A martfűi rém, amely azóta már több díjat is megnyert.

A film igaz történet alapján készült. Az 1950-es és 1960-as években tartotta rettegésben egy sorozatgyilkos a martfűi cipőgyárból, műszak után hazafe tartó asszonyokat. Többeket megölt, illetve megerőszakolt.

A film felidézi az akkori rendszer, az igazságszolgáltatás árnyoldalait, amely az igazságot háttérbe szorítva, erőszakkal, akár hazugságok árán próbál példát statuálni.

A valós történet- a martfűi gyilkos

1957-ben ölték meg Szegedi Margitot, az elkövetőt azonban nem fogták el, hanem helyette kényszervallatással egy ártatalan embert, Kirják Jánost ítéltek előbb halálra, majd másodfokon életfogytiglani börtönre.

A(z) rfsdj.JPG megjelenítése

Részlet a filmből

Kirjákra könnyű volt rábizonyítani a gyilkosságot, mivel szerelmes volt az áldozatba és a vallomása is teli volt ellentmondásokkal. Ezt  és a rendszer erőszakosságát kihasználva könnyű volt tőrbe csalni.

A(z) jtkfl.JPG megjelenítése

Részlet a filmből

Míg ő a börtönbe élte keserves napjait, tudván hogy ártatlan, addig a valódi elkövető Kovács Péter szabadon járhatott. Úgy tűnt boldog házasságban él, de az elméje nem felejtette el tettét, és tovább forralódott benne a gyilkosság szándéka.

Öt évvel a korábbi esetet követően ismét ölt, áldozatát újból a Tisza folyóba dobta. De mire az onnan előkerült, halászok fogták ki, addigra eltelt több hónap, így azt öngyilkosságnak vélték.

Innentől kezdve nem volt megállás. Az áldozatok száma tovább gyarapodott, volt, akit a véletlen folytán sikerült életben hagynia, de egy fiatal, mindössze 14 éves lány ismét a Tiszában végezte rövid életét.

A(z) jk.JPG megjelenítése

Részlet a filmből

Végül 1967-ben követett el olyan hibát, amely alapján  a rendőrség már megbizonyosodhatott bűnösségéről. Az autója üvegjének darabjait találták meg az áldozat körme alatt.

A férfit elkapták, aki rövid idő után beismerte összes tettét, kezdve az elsővel, amely miatt Kirják János 11éven keresztül börtönben ült.

Kovács kötél által halt meg a szegedi Csillag börtönben 1968-ban, míg Kirjákot kiengedték, de sem anyagi sem erkölcsi kárpótlásban nem részesült. Szabadulása után magányosan élt, néhány évvel bekövetkezett haláláig.

A film- A martfűi rém

A szocialista rendszer visszáságaira kiválóan felhívja a figyelmet a film. A rendszer alapelméletével nem fért össze, hogy sorozatgyilkosok lehetnek, ezért minél gyorsabban és a lehető legkönyebben el akarták tüntetni az esményeket.

A helyszínelés nem volt alapos, a későbbiekben az összefüggéseket sem akarták meglátni az esmények között, holott azok igencsak szembetűnőek voltak.

Egy fiatal ügyész érkezett a településre, hogy a helyi rendőrség nyomozását segítse. Az ő közreműködése kellett ahhoz, hogy egyáltalán az igazság nyomába kerüljenek. Ennek a film végén bizonyítékot ad, hogy egy fekete autó megpróbálta őt elütni, amint épp biciklizett.

A rendező megváltoztatta a neveket, de az eseményekhez hű maradt. Végig vezet a film minket a gyilkosságokon, látjuk egy őrült, pszichopata kéjelgéseit, például, amint levágja utolsó áldozata melleit. 

Magyarázatot ő sem tudott adni a tetteire, sőt kérdezte a bíróságon a törvényszéki orvostól, hogy ő mondja meg mi történhetett vele, miért cselekedett így.

Fotó: index.hu


Kategória: Érdekességek

Egyre gyorsabban bővül a vízitúrázók száma. Míg régen a kajak- és kenu túrák voltak a legnépszerűbbek, ma már sokan választják a SUP deszkát a hazai vizek felfedezésére. A hagyományos vitorlázás mellett pedig egyre több elektromos hajót találunk a folyókon, tavakon. Mire érdemes figyelni, ha még nem vagyunk annyira tapasztalt vízi kalandorok?

Kategória: Érdekességek

Tisza menti titkok világába vezet minket Dér Zoltán Örvénysodró című modern ifjúsági regényében, amelyet a jugoszláviai magyar író 1975-ben írt. Elsősorban ifjúsági regény, de felnőttek számára is élvezetes és tanulságos olvasmány.

Kategória: Érdekességek

A Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusa után a változás elkerülhetetlenné vált Magyarországon is. A helyzet azonban nem volt ennyire egyértelmű: egy évvel korábban ugyanis a reformirányzat megbukott.