A Tisza–Körös-zugi gyalogtúra-útvonal hat állomásból áll. A Köröst, a Tiszát és több holtágat érintő útvonal legnagyobb pihenőhelyét Mámaiholtág mellett, mintegy 2 hektáros területen építették meg. Helyet kapott egy 12 méter magas kilátótorony is, mellette pedig egy 50 négyzetméteres szociális blokk szolgálja majd az idelátogatók kényelmét.

A túraútvonal 26,7 km hosszú. Érinti többek között a csongrádi fahidat, és az ellésparti monostort is. Az útvonal mentén 1 kiinduló állomást és 6 fedett pihenőhelyet állítottak fel, illetve 14 tájékoztató táblát helyeztek el. 

Túratippek 6. - Tisza – Körös Zugi gyalogtúra

Pihenőhelyek


Kiinduló állomás: Csongrád Kereszt tér (Parkolóhely),
1. sz. pihenőhely: Justin-gátőrház
2. sz. pihenőhely: Külső-elléspart
3. sz. pihenőhely: Farkas-gátőrház
4. sz. pihenőhely: Mámairéti Holt-Tisza
5. sz. pihenőhely: Tőkefoki-gátőrház
6. sz. pihenőhely: Szakadás

Látnivalók


A tiszavirágzás június 10-20 között 18-20 óra között figyelhető meg a fahídról, de csak derült meleg időben
A hullámtéren a parti szőlő „liánszerűen” felfutott a fákra Csongrád felől haladva a csépai út baloldalán figyelhető meg. Története megtalálható a táblánkon.
A Tisza jobbpartján a fahídi lejáró előtt jobbra a gáton látható. Nepomuki Szent János a vizek, az átkelők, a hajósok, a vízimolnárok és a halászok szentje, védője.
Árvízi emlékoszlop: A Tisza bal partján, a csépai út rampája és a gát töve között található.

A pihenőhelyek részletes leírása

1. pihenőhely (Justin Gátőrház)
1-2. pihenőhely közötti távolság: 2.2 km
Külső-Elléspart a mentett oldalon a gát tövében, Belső Elléspart a gáttól beljebb a Tisza hullámterén található
Ellésmonostor alapjai: Belső Ellésparton található

2. pihenőhely (Külső- Elléspart)
Az 2.pihenőhely és a 3. pihenőhely közötti távolság: 2.8 km
A XI. századból származó bencés monostor Belső Ellésparton található
Holtágak: Hullámtéri holtág, Mentett oldali holtágak
A holtág alsó fokának két ága között látható a Kablát-sziget.

3. pihenőhely (Farkas gátőrház)
A 3. és a 4.pihenőhely közötti távolság: 5.0 km
Látnivalók:
Mámairéti Holt-Tisza mentett oldali holtág (Csongrád leghosszabb holtága)
A holtág parti zónájában nádasok, gyékényesek és ezek madárvilága tanulmányozható

4. pihenőhely (Mámairéti Holt-Tisza)
A 4. és az 5.pihenőhely közötti távolság: 8.0 km
Látnivalók:
Bőrhidak, a Mámairéti Holt-Tiszán mesterségesen kialakított átkelőhelyek: Rácz Holt-Körös mentett és hullámtéri oldalon is meg figyelhető (a gát vágja ketté)
A Várháti dombot kitérővel érhetjük el, a csépai út két oldalán helyezkedik el

5. pihenőhely (Tőkefoki gátőrház)
Az 5. és a 6. pihenőhely közötti távolság: 3.0 km
Mentett oldali holtágak: Rázsonyi Holt-Körös, Fekete vagy Dög-Körös, Hullámtéri holtág, Szakadás
A 2006. évi magas árvízkor a Körös-gát mentett oldali része megcsúszott. A honvédség kitartó küzdelmének köszönhető, hogy a Nagyrétet nem öntötte el az árvíz.

6. pihenőhely (Szakadás)
A 6. pihenőhely és a kiinduló állomás közötti távolság: 4.0 km
Látnivalók:
Árvízi emlékoszlop: a Tisza bal partján, a csépai út rampája mellet a gátoldalán található
A tiszavirágzás június 10-20 közötti időszakban, 18.00-20.00 óra között figyelhető meg a fahídról, de csak derült meleg időben
A Fahíd/pontonhíd története megtalálható a táblánkon
Nepomuki Szent János szobra: a Tisza jobb partján a fahídi lejáró előtt jobbra a gáton látható.
Nepomuki Szent János a vizek, az átkelők, a hajósok, a vízimolnárok és a halászok szentje, védője.

Védett állatok

Barna varangy, erdei béka, kecskebéka, leveli béka, barázdabillegető, dankasirály, erdei pinty, fekete rigó, füsti fecske, molnár fecske, kék cinege, széncinege, kis fakopáncs, nagy fakopáncs, tengelic, vörösbegy, zöldike.
Védett növények:
Nyári tőzike, tiszaparti margitvirág
Nem védett növények:
Amerikai kőris, farkasalma, feketenyár, gyalogakác, parti szőlő, sárganőszirom, süntök, szeder, szürkenyár, vadkomló

Forrás:www.csongrad.hu és www.infokiskunfelegyhaza.hu

Részletes ismertetőt itt találhatsz: http://www.csongrad.hu/page1/images/civilek/kornyezetvedok/gyalogtura.pdf 


Kategória: Túraútvonalak

A Bodrogzug meglehetősen vadregényes, a környezetétől folyókkal, csatornákkal,
erekkel elzárt terület, megközelíteni közúton és vasúton csak
a külső határait lehet. Részét képezi a Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzetnek,
tehát természetvédelmi oltalom alatt álló terület.

Kategória: Túraútvonalak

A Mártélyi Tájvédelmi Körzet a Tisza bal partján a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzettel átellenben fekszik. Az 1971- ben alapított tájvédelmi körzet területe 2260 hektár. Mivel a Tisza hullámterében fekszik, a folyó vízjárása a terület állapotát, növény- és állatvilágát és hasznosítását is döntően befolyásolja.

Kategória: Túraútvonalak

Legismertebb morotvatavaink a Tisza mentén a tiszaluci, a mártélyi és a cibakházi Holt-Tisza.