Ebben a cikksorozatunkban a Tisza-völgy halairól számolunk be a viselkedés-élettani ismeretek figyelembevételével.

A hafajok leírásához segítségül szolgált Zabos Gézának a Horgászoknak a Tiszáról (1983, Mezőgazdasági Kiadó)című könyvét. Ezzel is tiszelegve a Tisza egyik legnagyobb szerelmese, és ismerője előtt.

A kecsege már nem tartozik horgászati fontossági sorrendben az első helyre (már akkor sem tartozott,amikor a könyv megírásra került)viszont eszmei fontossága miatt kell ezt az ismertetést a kecsegével kezdeni.

Felépítése

Alkati (öröklött) tulajdonságai közül testi adottságain kívül meg kell említenem, hogy csapatokban élő, nagy oxigénigényű, így gyors folyást kedvelő, mély, kemény aljzatú mederszakaszokat szerető, szaporodását is e környezetben végző, apróbb-nagyobb állati élőlényekkel táplálkozó, viszonylag lassan növe­kedő, kifejezetten fenéklakó hal. E leírt öröklött tulajdonságaihoz saját, egyedi életének tapasztalatai csatlakoznak, és a két hatás együttesen határozza meg a kecsege mai életvitelét.

Felépítésére jellemző, hogy hosszan megnyúlt, hengeres alakú, vér­tekkel borított (12-17 háti, 57-71 oldalvért), tengeri eredetét részaránytalan farokúszóival igazoló hal. A hosszú, enyhén homorú kemény orr és az egészen alsó állású száj, a csőszerűén kinyújtható ajkaival s ízlelőbimbók tömegét rejtő négy bajuszszálával táplálkozási módjára utal.

Képtalálat a következőre: „kecsege”

Csapatokban él, és ez a társas elhelyezkedés nemcsak a nász idején, az őszi vonulások vagy a téli szálláshelyeken való tartózkodás alkalmából jön létre, hanem jellemző elhelyezkedési alakzata a nyári hónapokban is. Gondolom, a csapatban való tömörülésre a könnyebb élelemszerzés szoktatta. Ha a partszegély vizéből, kérészlárvát gyűjtve, kapával emelünk ki agyagos földet, jó néhány lárva mosódik le kiemelés közben, és sodródik tova az áramlással. Azt hiszem, a kecsege kemény orra egy ilyen élelmet kutató kapaként is fel­fogható. Ha magányos állat vájja a talajt, nagyobb tömegű lárva feltúrására nincs sok esélye, de ha ugyanezt nagyobb csapat teszi, sokszorosan megnöve­kedik minden csapattag táplálkozási lehetősége.

Ha meggondoljuk, e társas elhelyezkedés egyben minden horgász számára megszívlelendő figyelmeztetés. Ha ugyanis valamelyik sebesebb sodrásban már fogtunk kecsegét, biztonságosan várhatjuk a többiek jelentkezését is. De ha egy árva példány se mutatkozott, keressünk újabb helyet.

A nagy oxigénigényhez az ősi környezet, a tengerek nagyobb oxigéntar­talma szoktatta őket, és bár az utóbbi évszázadok-mert termetükhöz talán hosszú volt az évenként megteendő út, vagy mert kielégítő mennyiségű élelmet találtak a folyókban is(?)-a vándorlás parancsát fokozatosan elfelejttették velük, bővebb oxigénigényük azonban megmaradt. Egyenes következménye ennek, hogy élőhelyként a gyorsabb folyások bővebb oxigéntartalmú vizét kedvelik.

A nászra kiválasztott szaporodási helyek is ilyen gyors áramlású, mély, kemény aljzatú, de meglehetősen szűkre szabott területeket jelentenek. Jellem­zésükre el kell mondanom egy számomra nagyon kedves történetet.

Történet a kecsegéről

A következőkben egy régi történetet olvashatunk, melyet még az 50-es években hallot Zabos Géza Bana János horgásztársától.

Egy augusztusi délután akkori helyemen, a Hejő-torkolat alatt horgásztam. A szokásos cigarettányi időre mellém telepedett. Mert éppen egy kecsegét fog­tam, a kecsegékről beszélgettünk.-Elmondanék én erről a halról valamit, ha nem adja tovább!-nézett Jánosom a messzeségbe.-Nem adom!-ígértem, és a mai napig megtartottam szavam. Csendes komolysággal beszélt, mint a nagy titkokról szokás. Elmondta, hogy a kecsege akkori helyemtől néhány kilométernyire egy általam is ismert erdőcsücsök vízbe érő szöglete mögött átlagos tavaszon már április közepe körül ívni kezd, és azon a szögleten kívül 10-15 km-nyi távolságban se fent, se lent nincs más ívóhelye.

Az ivás idején ott olyan tömegben gyülekezik, hogy naponta többször is fel kell húznia a lefektetett fenékvarsasort, hogy az újabb zsákmánynak is legyen helye. Aztán meghívott, hogy a következő tavaszon én is horgásszam ott, a horogra még csali se kell, a lent forgolódó, csoportosan ívó seregnyi kecsege valamelyike a mezte­len horogba is beakad. Elmesélte azt is, hogy néhány ikrás anyát a varsában mindig visszahagy, úgy gyorsabban bújnak közéjük a tejesek. Meg hogy a tete­jében mindez nem törvénytelen, hiszen a tilalom csak májussal kezdődik (1954!), addig az ivás és vele a nagy zsákmány lehetősége éppen véget ér.

Bár a horgászatot ott nem próbáltam meg, a következő tavaszon meg­vártam, míg János felnézte a fenékvarsasort. Igazat mondott. A gallyakból font rácsok mögött-mintha ruszli lett volna-kecsegék tucatjai fehérlettek. Akkor értettem meg, hogy mennyire becsülnie (szeretnie?) kellett Jánosnak engem, hogy elmondja ezt a szigorú halásztitkot.

Persze mai ítéletünk szerint, ha nem jogi, hát természeti törvényeket sértett a szaporodásra összegyűlt halak kiemelésével, de a Tiszán évszázados szokások irányították a tennivaló­kat, és a bőhalú víz akkoriban nem torolta még meg ezeket a vétségeket. És e tör­ténettel azt hiszem, hogy a kecsegék nászáról is elmondtam mindent, amit elmon­dani érdemes.

Táplálkozása

Táplálékkeresésre használt érzékszervei közül az íz- és szagérzékelés szerepe az elsődleges, jóllehet tisztább vizekben a látás haszna se jelentéktelen. Íz­es szagérzékelésével zavaros vízben is könnyen megtalálja a csalit, így egyike azon halainknak, amelyekre „sűrű" áradások alkalmából is horgászhatunk.

Hogy mit eszik? E kérdésre régebben, amíg mindenütt bő volt a kérész­állomány, könnyű volt felelnem, hiszen majdnem egyenlőségjelet lehetett tenni a kérész és a kecsegetáplálék között. Igaz, hogy olykor-olykor ímmel-ámmal felvett egyéb falatokat, főként gilisztaféléket is, de főtápláléka, amíg elegendő volt, a kérész maradt.

Élőhelye

Élettani jellemzői közül meg kell még említenem, hogy kifejezetten fenék­lakó. Életét szinte egészében a meder számára kedvező aljzatán tölti, és onnan-a többi hal ellentéteként-még egy-egy tetemes áradás se mozdítja ki, bár jó előre érzi és jellemző hangú repdesésével (ugratásával) jelzi a majdan érkező árhullámokat. Igaz, hogy e mederben maradásnak táplálkozás-élettani oka is lehet, hiszen a közelmúltig fő táplálékát jelentő kérészállomány is ott marad. Egyszerű bizonyíték erre, hogy kecsege nem reked sohasem az áradások utáni hullámtér tocsogóiban.

Legújabb korunkban ez a mederfenéken való tartózkodás sok szerencsét­lenségnek is forrása lett. A víznél nehezebb fajsúlyú szennyanyag ugyanis a mederfenéken hömpölyög tova, és ha feleletet kellene adnom, hogy-bár az ívóhelyek megmaradtak-hova tűnt a régi, nagy létszámú kecsegesereg, okként egyértelműen ezeket a szennyezéseket említeném.

Téli pihenőhelyén nagyjából a jégzajlás végéig marad, ettől fogva kóborol­ni kezd. Márciusban az ivarérettek csapatokba gyűlnek, hogy felkeressék a ritka ívóhelyeket. Az ivás átlagos tavaszon április közepén kezdődik és május elejéig tart. Az utódlásban megfáradt sereg hirtelen mélyülő homokpadok lankáin pihen, ahonnan június első hete viszi szokott élőhelyére a csapatot. Ettől kezdve novemberig a mart vagy kövezett partok sebes sodrásában tar­tózkodnak, majd a tél parancsa az összegyűlt sereget újra az említett pihenő­helyekre vezérli.


Kategória: Halak a Tiszában

Ebben a cikksorozatunkban a Tisza-völgy halairól számolunk be a viselkedés-élettani ismeretek figyelembevételével.

Kategória: Halak a Tiszában

Ebben a cikksorozatunkban a Tisza-völgy halairól számolunk be a viselkedés-élettani ismeretek figyelembevételével.

A hafajok leírásához segítségül szolgált Zabos Gézának a Horgászoknak a Tiszáról (1983, Mezőgazdasági Kiadó)című könyvét. Ezzel is tiszelegve a Tisza egyik legnagyobb szerelmese, és ismerője előtt.

Kategória: Halak a Tiszában

A sügér az édesvízi halak egyik legszebbike és legagresszívabb ragadozója.