Kedves folyónk nevét egykor bevásárlóközpont is őrizte Szegeden.

Az áruház 1966-ban kezdte meg működését Tisza Állami Áruházként, nemrég volt az 50.évfordulója az áruház nyitásának. Neve az évek folyamán többször változott,  előbb Centrum később Skála, majd 2010-ben ismét Centrum néven működik.

Ahogy a délmagyar írt akkor róla:

"Áruháznyitás – némi hisztériával, ez volt a főcím, majd kiderült, hogy a vásárlók „az irgalmatlan tumultusban felborították az edényes pultot". De azért csitultak a kedélyek, és a keddi, vagyis a nyitás utáni napon már csak 1,5 millió forintos volt a forgalom – az olajkályha, a Szokol rádió és az orkánkabát volt a legkapósabb."

1966. október 17-én nyitott 5400 négyzetméteren, 55 millió forintos árukészlettel várta a vevőket, amikor 3 forint volt egy kiló kenyér és egy liter tej is. A harmadik ötéves tervben jártunk, át is rendezte a város kereskedelmét a korabeli multi, a fehérnemű-forgalom 70 százalékát például az áruház produkálta.

 A legnagyobb forgalmat is képes kielégíteni. Tíz nagy és kilenc önelszámoló osztály biztosítja a vásárlók kiszolgálását. -írták akkoriban róla.

A belkereskedelmi miniszter, „Tausz János mondott avató és megnyitó beszédet az ünnepi aktus alkalmából

„Elismeréssel szólt az üzletház tervezőiről és építőiről: az ÉM Lakó és Kommunális Épületeket Tervező Vállalatról, az ÉM Csongrád Megyei Állami Építőipari Vállalatról, a Kereskedelmi Asztalos- és Lakatosipari Vállalatról. (...) A város dolgozói nevében dr. Biczó György jelképesen átvette az áruházat. (...)

Fotó: Somogyi-könyvtár

Forrás:www.delmagyar.hu


Kategória: Érdekességek

Egyre gyorsabban bővül a vízitúrázók száma. Míg régen a kajak- és kenu túrák voltak a legnépszerűbbek, ma már sokan választják a SUP deszkát a hazai vizek felfedezésére. A hagyományos vitorlázás mellett pedig egyre több elektromos hajót találunk a folyókon, tavakon. Mire érdemes figyelni, ha még nem vagyunk annyira tapasztalt vízi kalandorok?

Kategória: Érdekességek

Tisza menti titkok világába vezet minket Dér Zoltán Örvénysodró című modern ifjúsági regényében, amelyet a jugoszláviai magyar író 1975-ben írt. Elsősorban ifjúsági regény, de felnőttek számára is élvezetes és tanulságos olvasmány.

Kategória: Érdekességek

A Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusa után a változás elkerülhetetlenné vált Magyarországon is. A helyzet azonban nem volt ennyire egyértelmű: egy évvel korábban ugyanis a reformirányzat megbukott.