A Svájcból, Bázelből származó német família tagja, Hartl Ede az ácsmesterségtől az építészmesterségen át jutott el a földbérlői státuszig, majd a legrangosabb társadalmi címig.

Élete

Hartl Ede (1822-1895) a „Tisza árvízi hajósaként” tiszlelt ember élet­útja példát mutathat ma is. A szatmári püspök­ség polgári jogállású bérlőjeként mentette az 1876-os árvíz idején Tiszahalász lakóit, majd segítette életkezdésüket Újlőrincfalván.

Hartl Eduárd 1822. augusztus 17-én született Temesváron. Ácsmesterséget tanult, később Zürichben építőmesteri képesítést szerzett. Szülővárosában megismerkedett Poldrugách Aloiziával (1825-1906), akivel 1847. március 17-én házasságot kötöttek. Hám János szatmári püspöktől 1859-ben bérbe vette a szatmári püspökség tiszanánai uradalmát, nagyjából 34 ezer holdat. A Hartl család 1863-ban számolta fel temesvári otthonát, s költözött Pusztahídvégre. A házaspár 11 gyermeke közül a legkisebb, Etelka már Tiszanánán látta meg a napvilágot 1864-ben. Hartlék tíz évet töltöttek az uradalomban, mivel a család 1873-ban Egerbe költözött. Eduárd ezután Pusztahídvég helyett Tiszanánáról intézte az uradalom gazdasági ügyeit. Bár 1873-ban Hám Jánost dr. Schlauch Lőrinc váltotta a szatmári püspöki székben, a bérlemény továbbra is Hartl Eduárdnál maradt.

A fenyegető végzetes veszélyt azzal tudta elhárítani, hogy a megáradt folyó vizét, mely a falvakat végveszéllyel fenyegette, a gátak átvágásával saját földjeire irányította, ahol nem voltak települések. Segítette a családok kitelepítését, élelemhez, ruhához, fedélhez juttatta őket, majd ugyancsak saját költségén jelentős mértékben részt vállalt az elpusztult falvak újjáépítésében. A vészhelyzet elhárításán túl védőtöltések és csatornák építésével is igyekezett a tiszai áradások pusztító erejét megfékezni, és a falu pusztulása után segítette a tiszahalásziak életének újrakezdését.

Hartl Edét önfeláldozásáért, emberbaráti segítségnyújtásáért 1880-ban Ferenc József Magyarország nemeseinek sorába emelte, 1880. november 18-án nemesi adománylevelet és a "Nyárádi" előnév viselésére jogot adományozott.

Az 1876-os árvíz

1876. március 24-én a Tisza átszakította a taskonyi védőgátat, s a medréből kilépett folyam 23 községet – köztük a szatmári püspökség falvait – és határát öntötte el. A minden eddiginél pusztítóbb áradat 2 ember- és 287 háziállat életét követelte.

A vizek által körülvett Tisza-halász 415 lakosa tehetetlenül várta a végpusztulást. A túlparton a veszélyről értesülve Hartl Ede, a szatmári püspökség hídvégi uradalmának bérlője, 1200 hold tiszta búzáját hátra hagyva, életét nem kímélve segített a bajba jutott tiszahalásziak megmentésén. A 800 éves falu elpusztult, de az emberek mind partot értek.

 

Az Eger című lap, 1876. április 27-i száma, így írt a katasztrófáról:

„Kettős megyénknek, a Tisza jelen példátlanul borzasztó kiáradása következtében elözönlött területén, egy-egy birtokost alig érintett a rendkívüli csapás oly súlyosan, mint a Szathmári püspökség megyénkbéli uradalmát, s illetőleg annak bérlőjét, a kiváló szorgalmú gazdát, Hartl Ede urat. Sarud és Poroszló között ugyanis a gátak átszakadásának következtében, egyszerre több mint 9 000 holdját borította el az árvíz eme bérelt uradalomnak, ezek közt mintegy 1 200 hold gyönyörű tisztabúza vetés lőn teljesen megsemmisítve. Ha ehhez vesszük, hogy egy nagyobbszerű tanya épület, s az ott felhalmozott takarmány lett a pusztító áradat áldozata: könnyű belátnunk, hogy a nevezett bérlő úr vesztesége a 100-120 ezer forintot haladja. S mégis azt mondhatjuk, hogy az, kit ily helyrehozhatatlan, óriási veszteség ért, midőn már minden elpusztult, midőn egyrészt éveken át folytatott kitartó szorgalma eredményét látta egyszerre megsemmisítve, – egyike volt ama buzgóknak, ki a szegény nép vagyonát megmenteni siettek. Ugyanis a nevezett bérlő úr összes igáival és cselédségével egyetemben, gazdatisztje kíséretében személyesen sietett a sarudi töltésekre, hol a sarudi és tiszanánai lakosságot erélyesen támogatván a töltések megvédésében, mondhatjuk, e helység igen sokat, csaknem mindent a bérlő úrnak köszönhet, hogy az árvízveszélytől mentve lőn. Kiváló segédkezet nyújtottak Hartl Ede úr mentési buzgalmának a tiszanánai és sarudi jegyzők is fáradhatatlan közreműködésükkel. Csak e napokban értesültünk az ottani hiteles szemtanúktól arról is, hogy az árvíz által teljesen elpusztított Tiszahalász lakossága, a borzasztó vész közepette életét, lábas jószágát, s terményeinek nagy részét megmentette, különösen annak köszönheti, hogy a nevezett bérlő úr a legnagyobb vész idején a legjobban sújtott község segélyére azonnal elküldé egyetlen kompját, midőn arra magának is legnagyobb szüksége volt. Hisz azt hisszük, e helységek az illető bérlő úr iránt örök hálára vannak kötelezve."

A tavaszi áradat okozta riadalmat és az uradalomban tartózkodó Hartl Ede tettrekészségét jól érzékelteti egy róla fennmaradt legenda. A természeti katasztrófa óráiban a Tisza mentén élők papért kiáltottak, Hartl azonban nagy mérgesen azt mondta:„Ne a papért szaladjanak, hanem azonnal hozzanak kubikusokat!”[9] Hartl Ede emberségéről ezekben az években nemcsak a helyiek értesültek. 1878. április 29-én Bécsben a Ferenc József-rendlovagkeresztjével tüntették ki.

Az árvízi hajós a magas kitüntetés ellenére sem feledkezett el a halásziakról. 1878-ban jelentősebb adományt juttatott a romba dőlt falu új iskolájának felépítésére. 1878-ban és az azt megelőző években, az uradalomban saját költségén védőtöltést és csatornát épített. 1879. november 16-án Hartl Ede és Schlauch Lőrinc nyilatkozatot írtak alá, melyben az immár lovagkereszttel kitüntetett bérlő jelezte, hogy az elvégzett munkálatokért nincsenek követelései a szatmári püspökséggel szemben, vagyis a sarudi és a tiszahalászi lakosok biztonságáért emelt védőtöltéseket valóban emberbaráti szándékból, önzetlenül építette.

Forrás és fotó: wikipedia.hu,hidrologia.hu


Kategória: Érdekességek

A Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusa után a változás elkerülhetetlenné vált Magyarországon is. A helyzet azonban nem volt ennyire egyértelmű: egy évvel korábban ugyanis a reformirányzat megbukott.

Kategória: Érdekességek

Az Év Vadvirága 2018-as címet a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) nyerte el. A szavazás során végig tartotta első helyét a szintén rengeteg szavazatot bezsebelő fehér tündérrózsa (35 százalék) és az apró nőszirom (29 százalék) előtt.

Kategória: Érdekességek

Hazánkban a kunhalmok és földvárak megőrzésének fontosságára a honismereti kutatók, régészek, természetkedvelők már a XIX. század végétől mind határozottabban ráirányították a a figyelmet.