"Mikor a gyarmati (Fehérgyarmat) halastavon cserélik a vizet, a Túron leengedik a zsilipet. Ilyenkor barátaimmal tűz mellett sokszor éjszakákon át kint tanyázunk a Tisza-parton, mert ilyenkor fogjuk a legtöbb halat a leapadt, sekély vízben. "

A következőkben a hal agyagban való sütése olvasható Nemere Ilona szakácskönyve alapján.

"Szalonnát, kenyeret, hagymát mindig viszünk magunkkal. Halat is sütünk ősi módszer szerint ott helyben, mert az különösebb előkészítést nem igényel. Általában sürvedet (szürkület) után húzzuk meg a vonóhálóval a vizet. Ketten húzzuk a hálót, másik két barátom pedig előttünk - kissé a part felé helyezkedve - zavarja a vizet, rántja a halakat. Egy-egy húzás után sok halat fogunk így. Az aprókat visszadobjuk, hadd nőjenek.

A nagyobbakat elosztjuk egymás között, vagy parázson megsütjük agyagban, mert erre a legalkalmasabbak. Az e célra használható hal félkilónál nagyobb legyen, és olyan, amelyiknek a pikkelye hamar vedlik. Mi pontyot, amurt, balint, vagy nagyobb keszeget és kárászokat használunk.

Míg a barátaim égetik a fát, gyújtják a parazsat, én előkészítem a halakat: kiszedem a belsejüket és a kopoltyúkat, levágom az uszonyaikat, sóval és kevés borssal bedörzsölöm a hasüregüket, 3-4 karika hagymát, ugyanannyi szalonnadarabot teszek bele, majd sárgaréz dróttal összevarrom a nyílást.

A hozzávaló agyagot a Túr padmarjaiból (lemart partoldal) szabdalom ki, amivel kb. 4 cm vastagon betapasztom a halat. Ezután a halakat bőséges parázsba ágyazva, egy óráig sütöm úgy, hogy közben meg-megforgatom. Mikor már szép cserépszínű, és -keménységű az agyag a halakon, kiszedem őket a parázsból. Miután kihűltek, leverem róluk az agyagot. Az agyaggal együtt a pikkely is lehull róluk. Csak a szép fehérre sült halhús marad ott, s a finomra párolódott hagymával, szalonnával, egy kis sóval megszórva azonnal melegében ehető."

Hozzávalók 4 személyre:

4 db 0,5 kg-os könnyen pucolható hal,

3-4 fej vöröshagyma,

10 dkg szalonna,

só, bors,

agyag a sütéshez.

Forrás: Nemere Ilona: A tiszai halászlé

Fotó: http://mtp.info.hu


Kategória: Receptek

Számos recept létezik a harcsapaprikásra, ahogy számos köret is ismert mellé. Ezekből mutatunk be egy garantáltan bevált receptet.

Kategória: Receptek

Ebben a cikkünkben Nemere Ilona A Tiszai halászlé ...és egyéb halétkek című szakácskönyvéből ismerhetjük meg a rácponty elkészítésének egyik módját

Kategória: Receptek

Ahhoz, hogy a halakból finom ételeket főzhessünk, fontos előkészületi munkákat kell végrehajtanunk. Cikkünben ennek járunk utána Nemere Ilona A Tiszai halászlé ...és egyéb halétkek című szakácskönyvét alapul véve.