VI. Szegedi Mangalica Fesztivál

2017. november 10-12. Szeged, Széchenyi tér Ingyenes belépés


A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása, amely eddig nem volt jellemző a hazai fesztiválok körében. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel, sok esetben attól veszi meg a terméket, aki maga állította elő, így a kereskedelmi láncok kiiktatásával mindenki jobban jár. A vásárló nem kap hamisítványt, csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött állományból kikerült végtermék lehet jelen a rendezvényen, mely szakmai felügyeletét az egyesület garantálja.
A rendezvényeken a kiállítók egységes megjelenéssel, faházakban árusítanak. A fesztivál szervezői felvállalták a hazai kistermelők (sajtkészítők, házi lekvár-szörp, méz, olaj, fűszer…stb.) támogatását, így szokássá vált minden rendezvényen, hogy kiemelt helyen termelői piacteret biztosítanak számukra, mely óriási sikert aratott a vásárlók, és az így lehetőséget kapott hazai kisgazdálkodók, családi vállalkozások között is.
2017-ben hatodik alkalommal rendezzük Szegeden a Mangalica Fesztivált, város szívében a Széchenyi téren, mely összességében a 33. Mangalica Fesztivál lesz országosan.
A fesztiválok egyik legnépszerűbb pontja általában az élőállat kiállítás, ideiglenesen felépített karámokba költözik a három fajtából (szőke-vörös- fecskehasú) 3-3 példány és egy anyakoca malacokkal. A tenyésztők, kistermelők mellett minden alkalommal lehetőséget kapnak magyar kézműves termékek készítői, iparművészei a bemutatkozásra, a rendezvényen belüli kézműves utcában.
A helyben sült egész malac és friss tepertő mellett a kilátogató vendégek egyéb frissen készült mangalica ételek közül válogathatnak. A klasszikus (hurka, kolbász, tarja, hagymásvér…stb) ételek mellett a legmodernebb technológiával rendelkező food truckokban mangalica street food azaz könnyen, gyorsan, akár kézből is fogyasztható mangalica menü is készül.
A kilátogató vendégek számára a legnagyobb vonzerő főként a megjelenő, kiváló minőségi termékek, de a megfelelő szórakozásért egész napos színpadi műsor van a fesztiválon. Napközben vásári komédia, gasztro bemutatók. Kora délutántól könnyűzenei koncertek.

A város központjában lévő tér kiváló helyszín a Karácsonyi vásárok és advent beköszönte előtt, egy újabb, sikeres rendezvény megtartására. A Szegedi rendezvényünk egyben az őszi rendezvényszezon záró és a téli rendezvények nyitó fesztiválja, amikor mindenki újra feltöltheti a kamráit a karácsony előtti időszakban.
Mindenkit szeretettel várunk!

Információk:
Facebook: https://www.facebook.com/mangalicafestival
Honlap: http://www.mangalicafesztival.hu