Túraútvonalat hoznak létre négy Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen

Év végére készül el a négy Jász-Nagykun-Szolnok megyei települést - Rákóczifalvát, Rákócziújfalut, Tiszavárkonyt és Vezsenyt - összekötő túraútvonal a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyert 250 millió forint vissza nem térítendő támogatásból - közölte Kósa Lajos, Rákóczifalva polgármestere


Elmondta, hogy a konzorciumban benyújtott pályázat céljának nevezte a térségben egy túraútvonal mentén megközelíthető, már működő kulturális terek fejlesztését. 

Jelenleg a közbeszerzés zajlik, a kivitelezés a tervek szerint nyár közepén kezdődik - jegyezte meg. A polgármester a beruházás részleteiről elmondta: az útvonal Rákócziújfaluból indul, ahol a látogatók megtekinthetik a védett kunhalmot, amelyek köré a település szobrait telepítik és közösségi teret alakítanak ki. 

A következő állomáson, Rákóczifalván bővítik a Macimúzeumot, helytörténeti múzeumot, ajándékboltot alakítanak ki, a túraútvonal része a tanösvény - sorolta a példákat a polgármester.

Kósa Lajos elmondta: fejlesztik a révhajó kikötőjét is, így a túrázók hajóval juthatnak el Tiszavárkonyba, ahol a Tisza-parton sétány és a település felújított közösségi tere várja a látogatókat, akik az Endre király-emlékműnél felújított, sütögetővel is ellátott parkban pihenhetnek - jegyezte meg. 

Az utolsó állomás Vezseny, ahol a természeti értékekkel bíró Patkóban kilátót, mellette erdei pihenőhelyet alakítanak ki.

MTI