TÖRTÉNETI ZEMPLÉN ÉS ABAÚJ-VIDÉKI ÖRÖKSÉGTÚRA

Kerékpártúra a Zemplénben, Tokajtól Kassáig 2018. április 28. – május 1.


A Középkori Templomok Útja Egyesület szervezésében, 2018. április 28. és május 1. közötti hosszú hétvégén indul útjára a történeti Zemplén és Abaúj-vidéki örökségtúra, amely egy négy napos kerékpártúra a Zemplénben Tokaj és Kassa között. Úticélunk ezúttal a vadregényes Zemplén, csodálatos tájaival, ódon városaival, falvaival, pezsgő kulturális központjaival, Tokaj-Hegyalja és Abaúj-vidék világörökségi helyszíneivel és történelmi emlékeivel. 

A túra Tokajból indul, amely kedvező vasúti kapcsolatai révén ideális helyszín az induláshoz, sőt aki autóval szeretne jönni, akár itt is hagyhatja kocsiját, hiszen ez a túra négy nap múlva itt ér véget. Tokajt követően a Zemplén nyugati oldalán indulunk Tarcal felé, ahol érdemes elidőzni az azúrkék színű tarcali bányatónál és elsétálni az Áldó Krisztus szoborhoz. Tarcal után a Tokaji borvidék egyik leghíresebb bortermelő településére Mádra érkezünk, amely borászata mellett a hegyaljai zsidóság kulturális örökségéről is nevezetes. Tokaj-Hegyalja rendkívül gazdag a zsidó emlékhelyekben, ezek közül az egyik legjelentősebb a mádi zsinagóga, amely Magyarország egyik legszebb, 18. században barokk és copf stílusban épült zsinagógája. Történelmi kalandozásaink során a 13. században épült boldogkőváraljai várral, Vizsolyban pedig a magyarországi reformáció egyik leghíresebb történelmi emlékhelyével ismerkedhetünk meg. Az első éjszaka Hejcén foglaljuk el a szállásunkat. 
A második napon tovább folytatjuk utunkat Abaúj-vidék falvai között, Gönc felé vesszük az irányt, ahol megtekintjük a 14. században épült Huszita-házat, amelyet elhagyva jelentős szintemelkedésre kell számítaniuk a túrázóknak. Elsőként az egykori Abaúj vármegye központjában, Abaújvárnál állunk meg. A Hernád partján álló egykori ispánsági központ, a 3,9 hektáron elterülő abaújvári földvár, Magyarország egyik legrégebbi erődítménye, amelyet Aba Sámuel épített. A faluban található református templom Észak-Magyarország legszebb középkori templomai közé tartozik. Abaújvár után a reneszánsz stílusban épített kékedi Melczer-kastély felé vesszük az irányt. Kéked és Abaújnádas között lépjük át a magyar-szlovák határt. A Hernád-menti településeken haladunk keresztül, amíg meg nem érkezünk Kassára. Kassa egy darab történelem. Várostörténeti sétánk során kihagyhatatlan a Szent Erzsébet dóm, az Orbán torony, a Szent Mihály kápolna, a domonkos, ferences és jezsuita templomok, a Miklós börtön és a középkori várfalból származó Hóhér bástya mellett kialakított rodostói ház. Mivel a város felfedezése időigényes, ezért szálláshelyünket itt foglaljuk el. 
Az örökségtúra harmadik napján a Hernád-mentén térünk vissza Magyarországra, de ezúttal Eszkáros és Hollóháza között lépjük át a határt. Hollóháza környékén újabb szintemelkedésekkel kell számolnunk, hiszen a Nagy-Milic lábánál haladunk el. Hollóházát elhagyva a Magyarország legkorábbi várai közé tartozó füzéri vár bevételére indulunk, amely a füzéri várhegy meghódításával teljesíthető. A füzéri várat követően a történeti Abaúj-vidéki kalandozásunk végére érve, elérjük a zempléni hegyek legszebb kastélyát, a Füzérradványi Károlyi-Kastélyt. Az Eurovelo 11-es útvonal nyomvonalán haladva, egészen Sátoraljaújhelyig kerékpárúton gyönyörködhetünk a tájban. De mielőtt betérnénk Sátoraljaújhelyre, megállunk a városhoz tartozó Széphalmon, ahol a magyar nyelvújítás vezéralakja Kazinczy Ferenc mauzóleuma található, mellette pedig a Magyar Nyelv Múzeuma. Sátoraljaújhely a történelmi Zemplén egykori központja, melynek történelmi városközpontja és a pálos-piarista rendház, igazán impozáns látványt nyújtanak. A városhoz tartozó Magas és Szár-hegyen működik a Zempléni Kalandpark és itt található a Magyar Kálvária. Szálláshelyünket a Sátoraljához tartozó Rudabányácskán foglaljuk el.
Az örökségtúra negyedik napját ismét egy határontúli állomás, a Borsiban található Rákóczi-várkastély felkeresésével indítjuk, ebben a 16. században épült reneszánsz kastélyban született II. Rákóczy Ferenc. A Zemplén keleti oldalán, az Eurovelo 11-es mentén haladunk vissza Sárospatak irányába. Sárospatakon, a Bodrog-parti Athénban megtekintjük a sárospataki várat, a vár mellett található Szent Erzsébet gótikus stílusú, három hajós bazilikát és az 1531-es alapítású Sárospataki Református Kollégiumot,. Amennyiben az időnk engedi Sárospatakot belvárosát elhagyva útba ejtjük a Megyer-hegyi tengerszemet. Az örökségtúra utolsó állomásaként megállunk bodrogolaszi római katolikus templománál, amely a 12. században épült, az árpád-kori templomépítészet jellegzetes példája.

Első nap (2018. 04.28. szombat): táv hossza: 56 km.
Indulás: Gyülekező Tokaj főterén 8.00 órakor.

Útvonal: Tokaj - Tarcal (8,9 km) - Mád (9 km) - Boldogkőváralja (22,6 km) - Vizsoly (6,7 km) – Vilmány (4,2 km) – Hejce (4,6 km)

Középkori Templomok Útja / The Route of Medieval Churches fényképe.

Látnivalók: Tokaj történelmi városközpont; Tarcali bányató; Barokk zsinagóga Mádon; Boldogkőváraljai vár; Vizsolyi református templom, Mantskovit Bálint Nyomdatörténeti Múzeum és Vincellérház; Vilmányi református templom; Huszita-ház Göncön.

Ebéd: Az első napon az ebédet mindenki saját magának biztosítja.

Szállás: Hejce, Tornyosház (www.tornyoshaz.hu); Hejcei Nemzetközi Turisztikai Gyakorlati Oktatási Intézet szálláshelyei

Vacsora és reggeli Hejce, Művész Restaurant (https://www.facebook.com/muveszhejce/)
Második nap (2018. 04. 29. vasárnap): A táv hossza: 53,6 km

Útvonal: Hejce – Gönc (11,3 km) - Abaújvár (6,9 km) - Kéked (4,1 km) - Eszkáros (10,1 km) - Hernádzsadány (3,1 km) - Hernádcsány (1,7 km) - Hernádgecse (2.1 km) - Kassamindszent (2,3 km) - Kassa (8,9 km)

Látnivalók: Abaújvári földvár és református templom, Kékedi Melczer-kastély, Kassa történelmi belvárosa (Szent Erzsébet Dóm, Szent Mihály kápolna, Domonkos templom, Ferences templom, Juzsuita templom, Miklós börtön, Rodostói ház)

Ebéd: Hernádzsadány, Old Pub Pizzeria (https://oldpub.webnode.sk/)

Szállás: Kassa, Hotel Gloria félpanziós ellátással (http://gloriapalac.sk/en/)

Harmadik nap (2018. 04.30. hétfő): A táv hossza: 69,2 km.

Útvonal: Kassa - Kassamindszent (8,9 km) - Hernádgecse (2,3 km) - Hernádcsány (2,1 km) - Hernádzsadány (1.7 km) - Eszkáros (3,1 km) - Hollóháza (7,2 km) - Füzérkomlós (4,3 km) - Füzér (5,2 km) - Filkeháza (6,3 km) - Pálháza (3,2 km) - Füzérradvány (3,3 km) - Mikóháza (6 km) - Széphalom (4,7 km) - Sátoraljaújhely (5,3 km) - Rudabányácska (5,6 km)

Látnivalók: Füzéri vár; Károlyi-kastély Füzérradványon; Sátoraljaújhely Kazinczy mauzóleum és a Magyar Nyelv Múzeuma; Sátoraljaújhely történelmi városközpontja, Pálos-Piarista Rendház; Magyar Kálvária

Ebéd: Füzér, Korona Őr Vendégház és Étterem

Szállás: Sátoraljaújhely-Rudabányácska, Smaragdvölgy Pihenőpark (http://www.smaragdvolgy.hu) félpanziós ellátással

Negyedik nap (2018. 05.01. kedd): A táv hossza: 61,6 km.

Útvonal: Sátoraljaújhely-Rudabányácska – Borsi (9,3 km) - Sárospatak (17,2 km) - Bodrogolaszi (5,6 km) - Sárazsadány (2,5 km) - Vámosújfalu (4,1 km) - Olaszliszka (2,5 km) - Szegilong (3,7 km) - Szegi (2,7 km) - Bodrogkisfalud (3,2 km) - Bodrogkeresztúr (2,8 km) - Tokaj (8 km)

Látnivalók: Rákóczi-kastély Borsiban; Sárospataki vár, Szent Erzsébet római katolikus templom, Sárospataki Református Kollégium, Megyer-hegyi tengerszem; Bodrogolaszi római katolikus templom.

Ebéd: Igény szerint Tokaj belvárosában.

Visszaút: A résztvevők egyénileg gondoskodnak a haza utazásáról

A túra teljes hossza: 246,3 km

Túra nehézségi szintje: Közepes szint

Költségek: A túra önköltséges, melynek mértékéről a regisztrálóknak tételes tájékoztatását küldünk. Az étkezés gyakorisága szabadon választott, amelyet a túra előtt pontosítunk! Részvételi, nevezési díjat nem számítunk fel. A kerékpártúra időtartama alatt szervezett idegenvezetést, túravezetést és kerékpáros szervizszolgáltatást ingyenesen biztosítunk.

Felszerelés: A KRESZ - előírásnak megfelelő kerékpár és kötelező illetve javasolt felszerelései! Szlovákiában a kerékpáros bukósisak használata kötelező! Az szlovákiai határátlépés miatt érvényes személyigazolvány szükséges!

Túravezetők: Deák Attila és Dobos Péter

Jelentkezési határidő: 2018. április 22. (24:00 óra) a megadott elérhetőségeken.

További információk: 
Középkori Templomok Útja Egyesület
e-mail: kozepkoritemplomokutja@gmail.com
telefon: +36 30/446-8383; +36 20/506-0127
web: www.facebook.com/kozepkoritemplomokutja

A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, a rendező szervezettel szemben semmiféle kártérítési igénnyel nem léphet fel. A program változtatási jogát fenntartjuk! A túrát rossz idő esetén is megtartjuk.

A Történeti Zemplén ás Abaúj-vidéki örökségtúra a „Kerékpárral 7 határon át” programsorozat keretében, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával valósul meg.