Több mint 7,7 milliárdból fejlesztik a tiszaligeti fürdőt Szolnokon

Több mint 7,7 milliárd forintból fejlesztik a szolnoki tiszaligeti fürdőt - közölte a város polgármestere csütörtökön, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.


 Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) bejelentette: a kormány több mint 7,7 milliárd forint vissza nem térítendő - a Modern városok program keretében megítélt - támogatásának köszönhetően fejleszthetik a tiszaligeti fürdőt és strandot. 

A közbeszerzési eljárás után a tervek szerint jövő tavasszal adják át a területet, és a munkálatok húsz hónapon át tartanak majd - mondta. 

A projekt előkészítésére korábban a kormány jóváhagyott már 80 millió forintot, a mostani döntés értelmében pedig az idei költségvetésből 2,3 milliárd, a jövő éviből 3,6 milliárd forint jut a fejlesztésre, 2020-ban pedig 1,8 milliárd forint - ismertette.

Szalay Ferenc elmondta: a területen lebontják a régi kabinokat, a nyári öltözőket, a kör alakú termálvizes medencét, a gyermekmedencét és a régi szaunaépületeket. Az úszó- és a tanmedence, a téli bejárat új öltözői, az élménymedence és a csúszdák viszont megmaradnak, de azokat is átalakítják, felújítják - közölte.

Az új élményfürdőben szabad- és beltéri medencék is várják majd a látogatókat, a gyerekek vízi csúszdákon és játszótéren is szórakozhatnak majd - számolt be a polgármester.

A beruházás további részleteiről elmondta, hogy a megújult fürdőben sportpályák, játszóterek, sétány és fitneszpark is várja majd a vendégeket. A csónakázó tó új napozóstéggel bővül, mellette hangulatos teraszos vízparti büfé működik majd. A strand kedvelt környezete, a hatalmas parkos, ősfás terület megmarad és komfortosabbá válik - sorolta. A fürdő 46 új parkolóhellyel és kerékpártárolókkal gyarapszik - tette hozzá.Kállai Mária (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta: Szolnok önkormányzata számos fejlesztést hajtott végre az elmúlt években, egyedi  turisztikai adottságokkal is.

Példaként említette a 2016 nyara óta látogatható RepTár Szolnoki Repülőmúzeumot és a Söráriumot, a folyamatban levő fejlesztések közül a Tiszaligetben megvalósuló kishajó kikötőt, a Tisza-Zagyva torkolatánál levő Szolnoki Várat és Művésztelepet.