Örömhír a horgászoknak: 30 mázsa ponty került a Holt-Tiszába

Újra halakat telepítettek a Holt-Tiszába: ezúttal 30 mázsa másfél, két kilós ponty csobbant ma a holtágba a Holt-Tiszai-Vízisporttelepnél.


Csoma Gábor, a Halász Kft. vezetője elmondta, hogy az alcsiszigeti Holt-Tisza halgazdálkodási hasznosítójaként az ő feladatuk, hogy minden évben több alkalommal új telepítésekkel frissítsék a holtág állományát. A szerdai szezonnyitó haltelepítést további telepítések követik majd.

Nagyon fontos a halállomány védelme, éppen ezért a halőrök a vízirendészet munkatársaival folyamatosan kinn lesznek a vízterületen a telepítést követően. A magyar horgászok kedvence a ponty és azért is kezdték ennek a halnak a telepítésével az évet. Mindez jó alapot jelenthet az egész éves folyamatos telepítésekkel a horgászok elégedettségének fokozásához.

A telepítésen jelenlévő Szalay Ferenc polgármester és dr. Kállai Mária kormánymegbízott az esemény kapcsán elmondták, a Holt-Tisza több szempontból is fontos a városnak, hiszen jelentős a hozzá kapcsolódó sportturizmus, gondoljunk például a kajak-kenura vagy a horgászatra, melynek legutóbb női világbajnokságát itt rendezték tavaly nyáron. A holtág és természeti környezetének megóvására nagy gondot fordít a város – emelte ki a polgármester.

Forrás: szolnok.hu