Megkezdődött az árvízvédelmi készülődés

A következő hónapokban a folyókon akár áradást is okozhat a csapadék, ezért ezekben a hetekben ellenőrzik a Tiszán az árvízvédelmi létesítmények állapotát. A szemlén eddig mindent rendben találtak.- írja a szegedma.hu hírportál


Mintha egy technikatörténeti múzeumban járnánk, olyan érdekes, rendezett és tiszta  belül a Tápéi Szivattyúház. A régi gépeket és műszereket gondosan karbantartják. Mint Kozák Péter, az Ativizig igazgatója elmondta, ezeket a koros berendezéseket főként az értékek megőrzése miatt tartják ma is működőképes állapotban. Ha szükséges, az újabb szivattyúkat használják, amelyek a földbe süllyesztett gépteremben állnak. Ezeknek az a szerepe, hogy ha magas a Tisza szintje, és a belvíz magától nem jutna be a folyóba, akkor a szivattyúk nyomják át az árkokban összegyűlt csapadékvizet.         

Kozák Péter elmondta, a Tápéi szivattyútelep Baktó, Petőfitelep, illetve Tápé teljes belterületi szakaszáról érkező belvizeket fogadja és juttatja a Tiszába.

A szemlén azt is megvizsgálták, hogy a csatornák, amelyeken át a belvíz belefolyhat a Tiszába, és a zsilipek, amelyek az áradásnál gátolják a víz visszafelé áramlását, rendben vannak-e. 

Az alapos ellenőrzések a harmadik hete folynak, a belvízvédelmi rendszert már átvizsgálták, ezután következett az árvízvédelmi szemle. 

Azonnali beavatkozást igénylő helyet, meghibásodást eddig nem tapasztaltak az ellenőrök, a művek jó állapotban vannak, és egy adott árvízi terhelés hatására jelentősebb problémára nem számítanak a szakemberek - mondta az igazgató.

A szemlét azért tartják kora ősszel, mert a következő, bő féléves időszakban, tavaszig számítani lehet arra, hogy az esőzések, a havazások, majd az olvadás miatt kisebb -nagyobb árhullámok vonulnak le a Tiszán. 

Forrás: szegedma.hu