Tiszta tó a Tisza tó: tovább nőtt a szelektív hulladékgyűjtők száma

Negyven darab szelektív hulladékgyűjtő edényt helyeztek ki az idén a "Tiszta tó a Tisza-tó" környezetvédelmi projekt keretében, a tavaly kihelyezettekkel együtt így már mintegy száz szelektív hulladékgyűjtő található a Tisza-tó környékén - mondta el a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke kedden Szolnokon, a Szféra-Tisza Kft. által szervezett sajtótájékoztatón.


Kovács Sándor, aki egyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke is ismertette: az idén a tó kilenc településén - Tiszafüreden, Tiszaszőlősön, Tiszafüred-Örvényen, Tiszaderzsen, Abádszalókon, Poroszlón, Sarudon, Kiskörén és Tiszanánán - helyeztek ki szelektív hulladékgyűjtő edényeket.

Hozzátette, hogy az elmúlt évben szinte csak kísérleti jelleggel raktak ki szelektív hulladékgyűjtő edényeket a  turisták által leglátogatottabb helyeken - kikötőkben, strandokon, fürdőkben, horgászhelyeken -, de idén bővíteni kellett nemcsak a helyszíneket, hanem a kihelyezett hulladékgyűjtők méretét is. Így ebben az évben először 12 darab 1100 literes edényt is kihelyeztek a 120 literesek mellett. 

Kovács Sándor a Tisza-tó környéke egyik legsikeresebb programjának nevezte a környezettudatos szemléletet és magatartásformát, valamint a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítését célul tűző, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat vezetésével, a Földművelésügyi Minisztérium mintegy 12 millió forintos támogatásával zajló Tiszta tó a Tisza-tó projektet. Hozzáfűzte, hogy a projekt második üteme június 30-án befejeződik.

Szólt arról, hogy az összegyűjtött hulladék elszállítása is a projekt része és jövőre is szeretnék folytatni a programot. Kitért arra is, hogy a kihelyezett szelektív hulladékgyűjtő edények térképe megtalálható a megyei önkormányzat és a projekt közösségi oldalán.

Kovács Sándor arról is beszámolt, hogy a Tisza-tó kabalafigurájának közösségi oldalon zajló névadó pályázatára eddig több mint 230 javaslat érkezett, a felhívás június 30-ig tart. 

Horváth Béla, a Tisza-tó Zöld nagykövete az eseményen elmondta: a Tisza-tó régiójában 67 település osztozik a tó "kincsein". A 127 négyzetkilométeres Tisza-tó 40-40 százaléka vízfelület és növényzet, 20 százaléka erdő. Hangsúlyozta: meg kell őrizni a tó jelenlegi természeti egyensúlyát, számos önkormányzat, hivatalos és civil szervezet foglalkozik ezzel, több sikeres akció is megvalósult a cél érdekében.

A Tiszta tó a Tisza-tó környezetvédelmi projektet első alkalommal 2016-ban hívta életre a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és Hivatala. A programot az elmúlt évben is 12 millió forinttal támogatta a Földművelésügyi Minisztérium. A projekt keretén belül a szelektív hulladékgyűjtő edények kihelyezése mellett számos rendezvényt, szemléletformáló kampányt tartottak, és marketingfilm is készült.

MTI