Megújul egy városrész - elkezdődött a tüdőkórház bontása

Elkezdődött az egykori türőkórház épületének bontása. Szalay Ferenc polgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elindul az uniós tmogatás segítségével megvalósuló beruházás, melynek végén építési telkek, s egy gyönyörű park lesz ezen a területen.


A bontás első lépéseként megtisztítják az épület körüli, növénnyel benőtt részt, majd lebontják a tetőt, illetve szerkezetig az épületet. Magát az egykori kórházat pedig a következő év elején bontják.

- Itt egy gyönyörű park lesz sportpályákkal, akadálypályával, játszótérrel, számos különlegességgel, valamint a fák között gumiőrleménnyel borított sétánnyal - mondta Szalay Ferenc.- Az a célunk, hogy a családok kedvelt helye legyen, úgy vélem, ez Szolnok egyik legkülönlegesebb parkja, pihenőövezete lesz.

A város polgármestere hozzátette: a park és a dr. Sebestény út közötti területen építési telkeket alakítanak ki, amit értékesíteni fog a megyeszékhely.

A városrészben nem ez esz az egyedüli nagy változás, hiszen a Sebestény út kinyitás a Mester úr irányába egy újabb városrészt is kialakíthat. De megújul a Zagyva-híd is, sőt, ha hozzvesszük a Művésztelep teljes rekonstrukcióját, a Zagyva-parton új sétány építését, bizony alapjaiban változhat meg Szolnoknak ez az övezete.

Forrás: szolnok.hu