Jövő héten öt napon át tart a Szolnoki Tiszavirág Fesztivál

Négy színpadon zenés produkciók, valamint filmvetítések, kézműves vásár, hajó- és kerékpártúra kínálnak szórakozási lehetőséget június 13-tól 17-ig a Szolnoki Tiszavirág Fesztiválra látogatóknak. A rendezvény ebben az évben Zenekanapéval és a nyári színházzal bővül.


Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mintegy 40 ezres látogatottságú rendezvény ideje alatt teltházasak a város szállodái, szálláshelyei. Hangsúlyozta: kiemelten fontos Szolnokon a turizmusfejlesztés, ezért is hozták létre a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumot, a Söráriumot, rendezett a Tisza-part, a parkok és számos vendégcsalogató rendezvényt, fesztivált támogat a város.

Kovács Ákos fesztiváligazgató elmondta: a fesztivál egyik újdonsága idén a nyári színház. A szolnoki Damjanich János Múzeum belső udvarán két ingyenes kamaraszínházi előadást láthatnak az érdeklődők a fesztivál utolsó két napján. Pénteken a M/Ámor, vagy amit akartok zenés "vígnépszínműveletet", szombaton a Nőkből is megárt... című, szintén könnyedebb darabot mutatják be a közönségnek.

A fesztivál szervezői kiemelten fontosnak tartják az összetartozás érzésének erősítését, a tehetségek felkutatását, közönség számára bemutatását. Ennek új helyszíne a Zenekanapé, ahol akusztikus megszólalásban előadók és zenekarok jelentkezését várják. Pénteken és szombaton délután három órára a szolnoki zenészeké a Tisza-parti sétányon található ideiglenes színpad. A szervezésben a Szolnoki Diáktanács is közreműködik - árulta el a fesztiváligazgató. 

Kovács Ákos hangsúlyozta: a rendezvény területén négy színpadon 52 koncert, valamint több utcai zenei produkció is lesz. A különleges színpadképű helyszínek fellépőit nem elsősorban a mainstream vonalból válogatják, a cél inkább a hazai tehetségek bemutatása.

Elmondta: a világ számos részéről érkeznek olyan külföldi zenekarok, akik először lépnek fel Magyarországon. Elfogadta a szervezők felkérését az akusztikus country-bluest játszó texasi Scott H. Biram, fellép majd Sophie Maurin francia zongorista, dalszerző, énekes. Szintén Franciaországból érkezik az Omar et Mon Accordéon zenekar és a Faut qu'a guinche elnevezésű együttes.

A Dániában alakult négy tagú Brothers Moving zenéje a bluesból, soulból, rockból, folkból és funkból táplálkozik. A hagyományos olasz népzene és a városi folk mellett ír, latin-amerikai, balkáni, sőt olykor reggae-s elemekkel gazdagított utcazenét játszó La Tresca visszatérő vendég Magyarországon. 

A hazai fellépők között ott lesz többek között Járai Márk, Tompos Kátya és Gyémánt Bálint, Kamilka és a Pesti Sikk. Nem hiányzik majd a fesztiválról Hangácsi Márton, Fekete Jenő, Muriel, Czutor Zoltán és Gubás Gabi sem. A fellépők teljes listája a www.tiszaviragfesztival.hu oldalon érhető el.

A Tisza és a gyaloghíd melletti területen kap helyet a 15-ször 5 méteres óriás mozivászon, ahol a fesztivál minden napján könnyed szórakozást kínáló klasszikus filmeket vetítenek. A közönség a gátoldalon kiépített lépcsőzetes nézőtéren szórakozhat. 

 A Tisza Szálló elől induló sétahajóról megcsodálható lesz a tiszavirágzás. A Tourinform Iroda által szervezett 30 kilométeres Tiszavirág Kerékpártúra során a belváros és a Tisza-gát egyes szakait lehet bejárni

A rendezvény minden napján kézműves vásár lesz a Sóház utcában, gasztronómiai különlegességek kóstolására nyílik lehetőség, bor- és sörházak várják a vendégeket.

MTI

Fotó: Kozma Mihály