Magyarországon még nem látott Munkácsy festményt is láthatunk a festő életművét bemutató szolnoki tárlaton

Milliárdos értékek, Szolnokon soha nem látott biztonsági előírások mellett rendezett tárlat – január 12-én Szolnokra érkezik a Munkácsy kiállítás. A magyar festőzseni legismertebb munkái mellett számos kevésbé ismert művet is megtekinthetnek az érdeklődők, akiket február 20-án meglepetéssel várnak. Szalay Ferenc polgármester és Horváth László, a Damjanich János Múzeum igazgatója tartott sajtótájékoztatót a részletekről.


A Damjanich múzeum legutóbb tizenkét éve mutatott be egy válogatást a Pákh-gyűjtemény és a Munkácsy Mihály Múzeum anyagából. Az azóta eltelt idő alatt felnőtt egy újabb generáció. Azok, akik akkor megcsodálhatták, bizonyára most is szívesen felfrissítik a Munkácsy művészetével kapcsolatos élményeiket, annál is inkább, mivel közel harminc, 2007-ben be nem mutatott festmény is a nagyközönség elé kerül.

Pákh Imre gyűjteményéből mintegy negyvenhét Munkácsy képet láthatnak az érdeklődők, egy, a festőművészt ábrázoló szobor mellett pedig az érdekes, fordulatokban bővelkedő életúttal is megismerkedhetünk – mondta el Horváth László igazgató.

Február 20-ára, Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulójára meglepetéssel, egy igazi kuriózummal készülnek a szervezők: ezen a napon mutatják be – Magyarországon első alkalommal - azt a festményt, amely a közelmúltban került Pákh Imre tulajdonába. A jeles alkalmon Pákh Imre is részt vesz - tette hozzá Szalay Ferenc.

Pákh Imre ellentételezés nélkül bocsájtja rendelkezésre milliárdos értéket képviselő gyűjteményét, mivel küldetésének tekinti, hogy a világon a legismertebbnek számító magyar festő életművével minél többen megismerkedhessenek hazánkban.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a háttérben újabb nagyszabású és kiemelt érdeklődésre számot tartó kiállítás Szolnokra hozatalával kapcsolatosan is zajlanak az egyeztetések, melynek sikere esetén Szinyei Merse Pál életművének egy részét is bemutatnák Szolnokon a jövőben.

Információk:

Munkácsy Szolnokon - 175 éve született Munkácsy Mihály


2019. január 12. - 2019. április 7.

A kiállítás megtekinthető 9-17 óra között, hétfő kivételével minden nap a Szolnoki Galériában.
5000. Szolnok, Templom út 2.

Jegyárak:

Felnőtt 2000 Ft
Kedvezményes 1000 Ft (diák, nyugdíjas)
Csoportos jegy 10 fő felett 800 Ft

Információ: 56/510-150, titkarsag@djm.huwww.djm.hu