Fazekas: az öntözés fontos eszköz a szélsőséges időjárás kockázatainak enyhítéséhez

Az öntözés fontosságáról beszélt a földművelésügyi miniszter Kisújszálláson, a Tisza-völgy rendezéséről szóló konferencián szombaton.


Fazekas Sándor elmondta, hogy az öntözésnek kiemelt szerepe van a szélsőséges időjárással járó kockázatok kivédésében Magyarországon.

A termésbiztonság érdekében egyre nagyobb szükség van öntözésre a hozamok ingadozása, a csapadék egyenetlen eloszlása miatt - közölte.  

Az utóbbi száz évben a csapadék és hőmérséklet eloszlása alapján 17 esztendő volt kedvező, 32 csapadékos, 23 száraz, 28 pedig aszályos - tette hozzá.

A miniszter kiemelte: csökkent az öntözött területek száma, ma 100-130 ezer hektárt öntöznek Magyarországon a korábbi 300-400 ezer hektárral szemben. 

Az öntözhető területek 73 százaléka az Alföldön található, 23 százaléka a Dunántúlon. A fennmaradó rész szétszórtan helyezkedik el, Nógrád, Pest, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - mondta Fazekas Sándor.

Közölte: a magyar gazdák azért sem öntöznek, mert anélkül is lehet termelni, de kérdés, hogy meddig. A miniszter hangsúlyozta: a magyar mezőgazdaság öntözés nélkül is képes volt a növekedésre.

Fazekas Sándor kiemelte: versenyképes a magyar mezőgazdaság, de öntözésfejlesztéssel 20-40 százalékos plusz bevételt lehetne elérni. 

A közfoglalkoztatási programmal összekapcsolva az öntözéses gazdálkodás fejlesztése növeli a vidéki foglalkoztatottságot is - jegyezte meg.

Szükséges tájhasználat optimalizálása is, a Nemzeti Vízstratégia is foglalkozik ezzel, továbbá a kormány is fontosnak tartja az öntözőrendszerek felújítását - mondta a miniszter.

Elhangzott: a kormány célja, hogy a ténylegesen öntözött mezőgazdasági terület évi 50 ezer hektárral emelkedjen, elérve a rendszeresen öntözött 350-400 ezer hektárt. 

-MTI_