Elhúzódhat a Tisza tetőzése

Továbbra is elsőfokú az árvízvédelmi készültség a Közép-Tiszán, a folyó mindkét partján Kiskörétől Dobáig, illetve Tiszapüspökiig, II. fokú az árvízvédelmi készültség a Hortobágy-Berettyó jobb partján. Megszűnt az I. fokú készültség a Hármas-Körös Mezőtúrtól a Tisza torkolatig terjedő szakaszán, így jelenleg a Tisza vízállása miatt a KÖTIVIZIG árvízvédekezéssel érintett folyószakasza valamivel több, mint 140 kilométer.


A Tisza folyón a csapadékos időjárásának következtében árhullám alakult ki, amely árvízvédelmi készültségi fok feletti vízállásokat eredményez több szelvényben a KÖTIVIZIG működési területéhez tartozó folyószakaszon.

A vízállás ma reggel 7:00 órakor Tiszafürednél 622 cm, Kisköre-alsónál 649 centiméter (I. fok 600 cm), Szolnoknál 651 centiméter, Tiszaugnál pedig 534 cm volt, a folyó valamennyi szelvényben árad. A KÖTIVIZIG továbbra is I. fokú árvízvédelmi készültséget tart fenn a folyó jobb partján Kiskörétől Dobáig (49 km), illetve bal partján Kiskörétől Tiszapüspökiig (47 km), összesen 96 kilométeren (10.03-as és 10.07-es szakaszok, illetve 10.06/6 és 10.06/7 számú őrjárások). Az árvízvédelmi szakaszokon kiemelten figyelemmel kísérjük a Tisza Hullámtér Projekt érintett beavatkozásainak árvízi viselkedését.

A csapadéktevékenység illetve a pozitív hőmérsékletek hatására a hótömeg intenzív csökkenése tapasztalható. A Tisza Szegedig terjedő vízgyűjtőjén jelenlegi adatok szerint 0,67 km3 a felhalmozódott hó mennyisége, mely még mindig meghaladja a sokéves átlagot. 

A Zagyva-Tarna vízrendszerében apadás tapasztalható, a ma reggeli vízállás Jászteleknél 244 (apadó) cm volt. 

A Körösök vízrendszerében a levonuló árhullám 04.09-én Kunszentmárton térségében 620 cm-es vízállással tetőzött.
Vízállások a Hármas-Körösön ma reggel: Gyoma 518 cm apadó, Szarvas 601 cm (I. fok 600 cm) apadó, Kunszentmárton 617 cm (I. fok 600 cm) apadó. Az igazgatóság a mai napon 10:00 órakor megszüntette az elsőfokú árvízvédelmi készültséget a Hármas-Körös Mezőtúrtól a Tisza torkolatig terjedő jobb parti szakaszán. A Hármas-Körös alsó szakaszán lassú apadás várható, melynek ütemét a Tisza vízjárása lényegesen befolyásolhatja.

A Hortobágy-Berettyón Borznál a ma reggeli vízállás 312 cm (II. fok 300 cm) apadó vízállást regisztráltak. A folyón a belvízátemelések miatt továbbra is tartósan II. fok feletti vízállások várhatóak.

A Tisza illetve mellékfolyóinak hegyvidéki vízgyűjtőjén számottevő csapadékra a következő néhány napban nem kell számítani. A folyón levonuló árhullámot a még meglévő hótömeg olvadása befolyásolhatja. A Tisza középső szakaszán az elhúzódó I. fok közeli illetve azt kismértékben meghaladó vízállásokra kell számítani.


Várható tetőző vízállások mértéke és időpontja a Közép-Tiszán:


Tisza:

Kisköre-alsó    655-665 cm    2018. 04. 11-től
Szolnok    660-670 cm        2018. 04. 12-től

Belvízvédekezés
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság valamennyi belvízvédelmi szakaszán készültség van érvényben. A mezőtúri, a jászkiséri, a tiszakécskei és kiskörei belvízvédelmi szakaszokon továbbra is I. fokú a készültség. A jászberényi, a ceglédi, a cibakházi, a karcagi, a kisújszállási és a kunhegyesi szakaszokon továbbra is II. fokú készültségben folyik a szivattyúzás.
A ma reggeli adatok szerint az igazgatóság működési területén az elöntés nagysága 10.330 hektárra csökkent, ebből 3.530 hektár a vetés és 2.070 hektár a szántó. A víz alatti területek Jász-Nagykun-Szolnok megyében folyamatosan mérséklődnek, a mai adatok alapján jelenleg 8.300 hektár. A tegnapi napon 34 szivattyútelep és 14 mobilszivattyú üzemelt, amelyek együttesen mintegy 1,25 millió köbméter vizet emeltek át a befogadókba. Az elmúlt 24 órában a védekezésben 134 fő vett részt, közülük 90 fő gépész.
A szakemberek továbbra is folyamatosan végzik az érintett területek bejárását, a szivattyúzást, a műtárgyak ellenőrzését, az esetleges hibák kijavítását, a vízkormányzást és a vízfolyási akadályok, felhalmozódott uszadékok eltávolítását. A kisújszállási védelmi szakasz a XL. csatornáján folytatódik csatornakotrás és a depónia rendezése. A jászkiséri védelmi szakaszon a 21. és 25. csatornán a medertisztítás és a vízfolyási akadályok eltávolítása mellett gépi cserjeirtást, mederkotrást és depóniarendezést végzünk. A törökszentmiklósi szakaszon a Szajol I. csatorna területén folyik a mederkaszálás, Tószeg belterületén a Gerle-lecsapoló csatornán vízfolyási akadály eltávolításának munkálata kezdődik meg.

Az igazgatósághoz beérkezett információk szerint az önkormányzatok közül III. fokú belvízvédelmi készültséget tart fenn Fegyvernek, II. fokban Kunszentmárton, I. fokban Újszász védekezik.

Forrás: kotivizig.hu

Fotó: Tiszai Szabolcs, Szeged