Égető szükség lenne hídra Lónya és Tiszamogyorós között

A remények szerint új híddal bővülhet a Felső-Tisza vidék. A 4113-as számú útra tervezik Lónya és Tiszamogyorós között a kétszer egysávos, gépjármű- és gyalogosforgalmat egyaránt kiszolgáló, kétszáz méter hosszú acél műtárgyat.


A hídra hatalmas szüksége lenne nemcsak Lónyának, hanem az egész a Beregnek is – fogalmazott a község polgármestere.

A környék kinyílna a Nyírség felé, s az összeköttetésből a határátkelő miatt Kárpátalja is profitálna. Mivel a települések földterületeiből sok esik a másik partra, a kombájnok és egyéb nagy mezőgazdasági gépek miatt a komp minden évben felújításra szorul, az átkelés pedig függ a vízállástól és a napszaktól – az utóbbi szempontból jobb volt a korábbi pontonhíd, amelyen éjszaka is lehetett közlekedni.

A megyeszékhely 63 kilométerre fekszik, a komp elkerülésével azonban 98 kilométert kell utaznunk – említette a nem elhanyagolható különbséget Király Edit, s hozzátette: a télen-nyáron, éjjel-nappal használható összeköttetés a mentők, tűzoltók vonulása szempontjából is fontos lenne

Kisvárda mindössze tizenkilenc kilométerre fekszik, a híd lehetővé tenné, hogy a lakosság az ottani nagy foglalkoztatóknál – amilyen például a MÁV vagy a MasterGood – vállaljon munkát, s az egészségügyi szolgáltatások is közelebb kerülnének – foglalta össze a településvezető, hogy miért támogatja a tervet minden erejével, majd hozzáfűzte: az önkormányzatot még nem keresték meg az ügyben, így pontosabb információkkal egyelőre nem szolgálhat.

A híd ügye még csak az előkészületeknél tart, évek telhetnek el, mire átkelhetünk rajta, ugyanakkor bizonyos, hogy nemcsak a környék lakossága, hanem a turizmus is profitál majd belőle – válaszolta érdeklődésünkre Katkó Lászlóné, a tiszamogyorósi Főnix Camping vezetője, aki szerint a pontonhíd idejében legalább a duplája volt az átkelő forgalma.

A turizmus bevétele is nőhetne

Ha megépülne a híd, a Tisza-túrának nem kellene alkalmazkodnia a kötelekhez, csökkenne a balesetveszély – a kötél kiváltása egyébként is napirenden van, meg lehetne spórolni a komp korszerűsítését –, s a kerékpáros turizmus további fejlődésének is jót tenne, ha napszaktól függetlenül át lehetne kelni a folyón. A fejlesztéssel együtt jár az utak korszerűsítése, több vendéget fogadnának a környékbeli szálláshelyek, kapna még egy lehetőséget a falusi turizmus – foglalta össze várakozásait a kempingvezető.

Forrás: szon.hu