Az Országgyűlés elfogadta: új nevet kap Csongrád megye

Az Országgyűlés október 3-án elfogadta Csongrád megye nevének Csongrád-Csanád megyére történő változtatását célzó javaslatot.


Eszerint a módosítás 2020. június 4-én lép hatályba, Szeged megmaradna megyeszékhelynek.

Ekkortól  a Csanád nevet is felveszi Csongrád megye.

A megyék nevéről és székhelyéről szóló határozatot 140 igen szavazattal, 22 tartózkodás mellett módosították.

A javaslatot Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Kovács Zoltánnal közösen nyújtották be. Lázár szerint szimbolikus jelentőségű  a névváltoztatást, mivel a több mint tucatnyi települést magában foglaló térségben ma is csanádi identitás él.

Az 1030-ban alapított Csanád megye 1920 után az ország közepéből a szélévé vált, az országhatárt megváltoztató erőszakos trianoni diktátumon túl pedig a tanácsrendszer is pusztítást jelentett a térségnek.

-MTI-

Fotó: Rosta Tibor