Az emberi egészségre is ártalmas vegyületet találtak a Tiszában

Az emberi egészségre is ártalmas vegyületet talált egy független laboratórium a Tiszában. A PET Kupa elnevezésű környezetvédő akció során a palackokkal zsúfolt területről vett mintákban kimutatták azt a lágyítószert, amelyet jellemzően műanyagpalackok gyártásához használnak.


Bordós Gábor, a vizsgálatokat végző WESSLING Hungary Kft. munkatársa  elmondta: a folyó árterében felgyűlt, elképesztő mennyiségű műanyagpalack egyértelműen nyomot hagy a természetben.

A Tisza szennyezésére és élővizeink védelmének fontosságára kívánja felhívni a figyelmet a nemrég befejeződött PET Kupa, amelynek során az önkéntesek 45 ezer műanyagpalacktól tisztították meg a Felső-Tisza ártéri erdőit. Az eseményt az idén laboratóriumi vizsgálatokkal támogató WESSLING Hungary Kft. munkatársai június 30-án mintát vettek az egyik leginkább szennyezett partszakasz vizéből, és az eredmények sajnos igazolták a szervezők és a független laboratórium munkatársainak félelmét: a műanyagpalackokból is kioldódó anyagok, a ftalátok hat vizsgált vegyületéből három is jelen volt a mintákban:

Di-n-butil-ftalát

0,6

µg/dm3

Butil-benzil-ftalát

0,1

µg/dm3

Bisz(2-etilhexil)-ftalát (DEHP)

2,9

µg/dm3

(A dietil-, dimetil- és di-n-oktil ftalát nem volt kimutatható.)

Mik azok a ftalátok, és miért veszélyesek?

A ftalátok legnagyobb felhasználója a műanyagipar, ahol elsősorban PVC előállítása során, lágyítóként alkalmazzák azokat. Növényvédő szerekben, ragasztókban és kozmetikai készítményekben is előfordulnak ftalátok.  A 2000-es évek elején világszinten évente 3,5 millió tonna ftalátot gyártottak. A műanyagokban használt lágyítók 50%-a a bisz(2-etilhexyl)ftalát (DEHP).

A ftalátok széles körű elterjedése okozza azt, hogy jelen vannak felszíni vizeinkben és egyéb környezeti elemekben is. Gyártási folyamatok melléktermékeivel is a környezetbe kerülhetnek, de nagyrészt műanyagtermékekből oldódnak ki (jellemzően a szennyvízzel jutnak a felszíni vizekbe), ez a folyamat ráadásul a termék teljes életciklusa alatt fennáll. 


Veszélyességüket az okozza, hogy vízi szervezetekben felhalmozódhatnak, rákkeltő és hormonháztartást zavaró hatásuk lehet.

A ftalátokat éppen ezért a Víz Keretirányelvben (2000/60/EC) elsőbbségi veszélyes anyagként sorolták be, éves átlagra vonatkoztatva a DEHP határkoncentrációja 1,3 µg/dm3. A WESSLING ugyan csak egy alkalommal végzett mérést, ám figyelmeztető jel, hogy a Tiszában talált ftalátmennyiség a határérték több, mint kétszerese!

A nemzetközi eredményekhez hasonlóan egy magyar kutatócsoport 2013-ban publikált mérései (S. Keresztes et al. / Science of the Total Environment 458–460 (2013) 451–458) alapján a ftalátok migrációját PET palackokból ásványvizekbe kimutatták. Legnagyobb mennyiségben DEHP-et lehetett azonosítani.

Mivel a laboratórium munkatársai a mintát egy PET-palackokkal sűrűn szennyezett területen vették, nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a Tisza vizében mért ftalát-szennyezéshez a Tiszán úszó, ill. az ártérben jelen lévő PET palackok is hozzájárulhatnak!

„Szerencsére a már felismert rákkeltő hatással rendelkező és így sok vitát kiváltó biszfenol-A vegyületet nem találtuk meg a mintákban, ezt az anyagot is a műanyaggyártásban használják, és a potenciális hormonháztartás-zavaró hatása miatt is fokozott figyelem övezi” – mondta el a Laboratorium.hu-nak Bordós Gábor.

Megnyugtató eredmény az is, hogy a mintákból növényvédőszer-hatóanyagokat és azok  bomlástermékeit nem mutatták ki (a WESSLING-nél közel 400 ide tartozó egyedi komponens vizsgálatát végzik nagy rutinnal), ezek megjelenése ugyanis a felszíni és felszín alatti vizeinkre, valamint az ivóvízbázisokra is komoly veszélyt jelent.

A növényvédőszerek a felszíni vizekben egyébként jellemzően akkor jelennek meg, amikor egy intenzív védekezési szakaszt nagy esőzések követnek, és a felszíni lefolyással bemosódnak a peszticidek a folyóvízbe. Ebből látható, hogy a növényvédőszer-koncentráció nagy szezonalitással rendelkezhet, illetve az időjárási és vízállási tényezők is kihatással lehetnek rá. A mezőgazdasági tevékenység a Tisza e szakaszán még nem olyan jelentős, mint az alföldi részen, így vélhetőleg a Tisza nagy vízhozama is tompítja az itt esetleg jelentkező szennyezést.

A WESSLING által végzett vizsgálatokból azonban nem csak a műanyagok által okozott szennyezésre lehet következtetni, hanem a fokozódó emberi tevékenység következtében a vizeinket napjainkban egyre jobban fenyegető szennyezőkre, például a gyógyszermaradványokra is.

    

Fentebbi szennyezőanyagogok többek között azért is jelentenek további fokozott kockázatot, mert a lebomlásuk hosszú ideig tart sőt, oxigénszegény környezetbe kerülve ez az átalakulás teljesen le is állhat. Pontosan ezért vizsgálták meg a folyó üledékéből származó mintát is. A korábbi idők szennyeződései a mederfenékre ülepedve anaerob környezetben itt akkumulálódhatnak, és akkor is jelen lehetnek, ha a vízben nem mérhetőek. A tiszaszalkai kanyarban vett minták azonban minden mért komponensre negatív eredményt adtak.

Bizonyos szennyezőanyagok képesek a műanyaghulladék felszínére is kötődni. Ennek különösen akkor van nagy jelentősége, ha a műanyagok már nem palack alakban, hanem lassú szétesésük eredményeképp nagyon kisméretű részecskékben, ún. mikroműanyagok formájába vannak jelen.

Laboratóriumi kísérletek igazolták azok káros hatását, a szennyezőanyagok megkötődését, illetve azt a tényt, hogy a szerves szennyezőkkel kialakított kapcsolat után azokat koncentráltabb formában juttatják ez élőlények szervezetébe, így még veszélyesebbek.

Mikroműanyagokat már nem csak tengerekben, de európai folyókban és tavakban is kimutattak. Ugyan Ausztriában a Duna mikroműanyag hozamát már mérték, de Magyarországról származó adatok még nincsenek. Az azonban látható, hogy a probléma jelentős, részletes megismeréséhez és kezeléséhez további mérések szükségesek.

A mikroműanyagok vizsgálatában is élen járó WESSLING laboratórium munkatársai a PET Kupa helyszínén felmérték egy jövőbeli mintavétel lehetőségét is. A Felső-Tisza mindenképpen a jövőben monitorozandó helyszínek közé tartozik, de a probléma újszerűsége miatt fontos ismereteket szerezni hazánk nagyobb álló- és folyóvizein is.

Forrás: laboratorium.hu