Árvízvédelmi gyakorlópálya épül Szolnokon

Árvízvédelmi gyakorlópályát épít ki a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) Szolnokon, a Millér csatornánál-közölte a vízügyi szervezet igazgatója.


Lovas Attila elmondta: a gyakorlópályán a nagy és elhúzódó áradásokkor előforduló tipikus árvízi jelenségeket szimulálják majd. A mesterségesen előidézett veszélyhelyzetben tudják majd gyakorolni a szakemberek a védekezési módokat. A pálya egy szabályos hatszög alakú árvízvédelmi töltésből áll, amelynek három szakasza egyforma, a többi különböző magasságú. Az így kialakult, vasbeton fallal kettéosztott medencék feltöltéséhez alkalmanként mintegy 1200 köbméter vízre van szükség a Milléri főcsatornából.

Az elsődleges cél az árvíz elleni védekezésben résztvevő szakemberek felkészültségének szinten tartása, valamint az újonnan beosztott fiatalok megismertetése a tényleges védekezési feladatokkal. A tervek szerint több mint 14 féle tevékenység gyakorolására lesz lehetőség. A gyakorlatok a csaknem 1700 homokzsák megtöltésétől kezdve a szervezési feladatokon keresztül a töltés magasításig mindent tartalmaznak, amire éles helyzetben szükség lehet. A hazai vízügyi szervezet új létesítménye alkalmas lesz az idevágó rendeletben előírt védelmi gyakorlatok megtartására is.

A gyakorlópálya az Árvízvédelmi védvonalak mértékadó árvízszintre történő kiépítése, védvonalak terhelésének csökkentése a Közép-Tiszán elnevezésű KEHOP-projekt egyik elemeként készül majd el. A teljes projekt kedvezményezettje az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Kötivizig konzorciuma, az összes támogatás mintegy 9 milliárd forint. 

Az első hazai árvízvédelmi gyakorlópályának vizet adó Millér a Tisza egykori ágából létrejött csatorna, amelyet a folyó szabályozásakor, 1862-ben zsilippel zártak le. 

MTI