14 méter magas kilátó épül a Tisza partjára

A mostani Tisza-parti kilátó helyére, amely a Miskó István sétányon található, egy új és sokkal magasabb, 14 méter talpmagasságú kilátót építünk majd – nyilatkozta Tóth János, Tiszakécske polgármestere


A keskeny nyomtávú kisvasutat is felújítják, miután a város három pályázatot is elnyert. A Tiszakécske a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) részeként összesen több mint 1,4 milliárd forintot költhet el, aminek egy részét a turizmusra fordítják.

400 millió forintot költenek majd iparterület-fejlesztésre, körülbelül 700 millió forintot az iskola energetikai korszerűsítésére, míg a turizmusra a teljes pályázati támogatásból megközelítőleg 230 millió forintot.

“Teljesen megújul a keskeny nyomtávú kisvasutunk. Új pályát, nyomvonalat és gördülő szerelvényt kap majd nyitott és zárt kocsikkal, emellett a végállomás helye is megváltozik. A mostani helyén, a Szabolcska Mihály utca és a Strand utca kereszteződésében ugyanis egy körforgalom épül, ezért a végállomás átkerül a Sportcentrum mögötti részre, a Tisza kanyarulatába, a Lübbecke-ház irányába. Ott épül majd egy mozdonyszín, ahol télen zárt helyen tud parkolni a szerelvény” – fejtette ki a baon.hu-nak a polgármester.

Mindezek mellett új kerékpárúttal is gazdagodik majd a város. A projektek terveztetési fázisa a napokban veszi kezdetét, és a várakozások szerint jövő év elejére az összes beruházás megvalósul.

Forrás és fotó: erdeiprogramok.hu