A Tisza folyó is segít a vásárhelyi elkerülő út építésében

Mindössze két hónapra kellett felfüggeszteni a tiszai kavicsszállítást a télen a fagy miatt. Ennyi kényszerszünettel eleve számoltak, amikor eldöntötték a vásárhelyi elkerülő út építői: vasút és közút mellett folyón is szállítják az anyagot.


Ehhez az elhatározáshoz kellett az a körülmény, hogy rövid idő alatt nagy mennyiségű homokra, kavicsra volt szükség, és az üzemanyagárak, útdíjak miatt a vízi szállítást is érdemes volt megszerveznie a konzorciumnak.

Juhász Lóránttól, a Délút Kft. gazdasági igazgatójától tudjuk, hogy tavaly ősz óta vízen mintegy 80-100 ezer tonna kavics érkezett az algyői vasúti híd lábánál kialakított depóhoz, ahonnan teherautók vitték tovább Vásárhely felé az anyagot.

A folyó is kedvezett ennek a munkának: nem öntötte el a hullámteret. Volt egy olyan időszak nemrég, amikor ehhez csak ötven centi hiányzott, de végül nem áradt tovább a Tisza.

A Vajdaság felől érkező, szerb és magyar zászlók alatt közlekedő, szinte peremig megrakott uszályok azért keltettek feltűnést, mert mifelénk egy-egy személyhajó és télen a jégtörő kivételével más nagy vízi jármű nem közlekedik mostanában.

Arra, hogy az algyői vasúti híd lábánál állandó teherkikötő létesüljön – amiben a tiszai hajózás szegedi barátai nagyon reménykednek –, nincs nagy esély.

Egy-egy alkalmi kikötő létesítése a Délút gazdasági igazgatója szerint inkább projektekhez kötődik. Ha a folyó épp arra folyik, amerre építkeznek, és meg lehet szervezni a szállítást, erre máskor is sor kerülhet.

Forrás és fotó: delmagyar.hu