A borzasztó állapotok miatt bezárták a Szolnoki Galériát

Be kellett zárni a Szolnoki Galériát, mert a Tisza-parti város országosan ismert kiállítóterme rendeltetésszerű használatára alkalmatlanná vált - erősítette meg Horváth László, a létesítményt működtető Damjanich Múzeum igazgatója.


 Az egykori zsinagógából átalakított galéria kupolájáról már korábban kisebb-nagyobb darabok szakadtak le, most pedig a külső vakolat is elkezdett leperegni, emiatt az intézmény ajtaján a Technikai okok miatt zárva felirat fogadja az érdeklődőket. 

Horváth László elmondta: reményei szerint kisebb javítások után ismét kinyithatnak, mert a galéria az őszi hónapokban már több múzeumi és városi és országos kulturális eseménynek adna otthont, de azt sem zárta ki, hogy esetleg nagyobb munkákra is szükség lehet.

Jelenleg a statikai vizsgálatokat és a műszaki felméréseket végzik a szakemberek, és a várhatóan egy hónap múlva elkészülő jelentés alapján dől el, milyen munkák szükségesek az újbóli megnyitásához - tette hozzá. 

A Baumhorn Lipót ismert építész tervei alapján épült, 1899-ben felszentelt zsinagóga az 1940-es évekig a szolnoki izraelita hitélet központja volt, majd a második világháború után bútorraktárként működött. Állaga idővel teljesen leromlott, a kisebb-nagyobb építészeti beavatkozások nem sokat javítottak rajta. Teljes rekonstrukciója 2003-ban kezdődött, és 2005 nyarán nyitották meg a Damjanich múzeum kiállítótermeként. 

A 850 négyzetméteres épület újjáépítése 485 millió forintba került, a pénzt döntően címzett állami támogatásból teremtették elő. 

A felújításkor elvégezték a födém teljes cseréjét, megújították az épület külső homlokzatát, belsejét, valamint megteremtették az akadálymentes közlekedés feltételeit. Az új padlóburkolatot az eredetivel megegyező, Olaszországból származó kemény mészkőből készítették. Az épületben a kiállítások mellett hangversenyek és konferenciák is rendezhetők mintegy háromszáz résztvevővel. 

-MTI-